A kormány meghosszabbította az árrésstopot

Az élelmiszerekre vonatkozó árrés-csökkentési rendelet továbbra is hatályban marad.

2025. május 29., 10:16

Szerző:

Az elmúlt hetekben az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó kérdése az volt, hogy az árrésstop eredeti, május 31-ig szóló hatályát kitolják-e néhány hónappal. A határidő vészesen közelgett, ám a kormány csupán néhány nappal korábban döntött erről a kérdésről – számolt be róla az InfoStart.

Ahogyan azt korábban a kormány bejelentette, az árrés-csökkentési rendelet az előzetes tervek alapján valóban május 31-ig van érvényben, ám arra már a bevezetésekor is felhívták a figyelmet, hogy ez a határidő változhat, és akár jóval hosszabb ideig is érvényben maradhat az intézkedés. A kereskedők és a gazdasági szakemberek is egyre türelmetlenebbül várták a kormány új bejelentését, hiszen rendkívül bizonytalan helyzet alakult ki amiatt, hogy senki nem tudta biztosan, mit tervez a kormány ezzel kapcsolatban.

Három nappal a határidő lejárta előtt meg is érkezett a válasz, ugyanis május 28-án Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter többek között ezzel kapcsolatban is nyilatkozott.

Az árrésstop komoly hatással van a gazdaságra

Az árrésstop nem aratott osztatlan sikert a szakmai szervezetek és a kereskedők körében sem, így több alkalommal is tiltakoztak annak meghosszabbítása ellen. Ahogyan azt a 168.hu is megírta, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke, Kozák Tamás arról nyilatkozott, hogy a GKI mérései alapján az árrésstop néhány hét alatt is 8-10 milliárd forintos veszteséget okozott a kereskedelmi szektorban.

Ennek ellenére a kormány arról döntött, hogy május 19-től egészen augusztus 31-is kiterjeszti a rendelkezést a drogériákra is, így az élelmiszereket kívül számos egyéb termék ára is csökkent. A 168.hu arról is beszámolt, hogy a  Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az árréskorlátozás elsődleges célja az infláció hatásának csökkentése, amely egyre nagyobb terhet jelent a háztartások számára.

Gulyás Gergely a május 28-i Kormányinfón bejelentette, hogy a kormány úgy döntött, meghosszabbítja az élelmiszerekre vonatkozó árrésstopot, így az augusztus 31-ig  érvényben marad. Mindez a gazdasági szakemberek nagy részét nem lepte meg, ugyanis a drogériákra vonatkozó nyár végi dátum bejelentése már sejtette, hogy mi a kormányzat célja az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)