2015. július 30., 12:31

Makszim Gorkij élelmezését a KGB korabeli őse, az univerzális Cseka/GPU látta el Olaszországban és szovjet földön egyaránt. Moszkvában a nagy vacsorákhoz – hatvan vendégnél több esetében – az elhárítás ételutánpótlást is szállított egyetlen telefonhívásra.

2015. július 30., 10:49

Idén volt Szőke Szakáll halálának 60. évfordulója. Mára jobbára elfelejtették, pedig az egyik legsikeresebb, leghíresebb magyar színész volt. Meg rendező, kabarészerző, színigazgató. Ha egyébben nem, a Casablancában mindenki láthatta.

2015. július 30., 08:46

Zsidó Kulturális Fesztivál lesz az idén – a Mazsihisz szervezésében – a Zsidó Nyári Fesztivál helyett. Böjte József, az új rendezvény művészeti igazgatója a 168 Órának elmondta: reméli, ezzel egy új művészeti, kulturális hagyományt is elindít.

2015. július 28., 16:55

A Néprajzi Múzeum az emlékezés sajátos formáját választotta. A kurátorok – Szarvas Zsuzsa, Bata Tímea, Gebauer Hanga, Sedlmayr Krisztina – különféle használati tárgyak, zsidó régiségek, archív fotók segítségével tárják a látogatók elé a holokauszt előtti magyar vidéki zsidóság életét, kultúráját. A tárlat október végéig várja az érdeklődőket. A nyári melegben mi is arra jártunk.

2015. július 28., 12:58

Az alternatív magyar rockszcéna elismert énekesnője. Az albán származású alkotó – aki egyébként pszichológus – a háború sújtotta Belgrádból menekült Magyarországra tizennyolc évvel ezelőtt. Már itt született a gyermeke. Alba Hyseni otthonra talált Budapesten, és hálás az országnak, amely befogadta. Egykor ő is Bicskére, a menekülttáborba került. Most a Facebookon szervez gyűjtést a bicskei táborban élőknek.

2015. július 28., 12:14

Márta István és felesége, Szurdi Éva keramikusművész egy romházat vettek meg Kapolcson 1984-ben. De mindketten beleszerettek a faluba, a romház jövőjébe pedig belelátták a fővároson kívüli életüket. Márta István már akkor is nyughatatlan volt, rögtön úgy gondolta: a helyieket és a pesti barátait összehozza, hogy közösen megalapozzanak egy kulturális, művészeti rendezvényt.

2015. július 27., 08:53

Báthori Csaba hosszú évek munkájával lefordította Rainer Maria Rilke majdnem összes levelét. Ritka eset az irodalom történetében, hogy egy szerzőnek a levelezése ugyanolyan fontos, mint egyéb szövegei, prózája, versei. A Rilke-titokról faggattuk a költő-műfordítót.

2015. július 27., 08:32

A Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában 9–23 éves fiataloknak tartanak képzőművészeti fejlesztő foglalkozásokat. Céljuk a vizuális nevelés, az önkifejezés támogatása. Olyan technikákat is tanítanak, amelyek az iskolai rajzórákon nem sajátíthatók el.

2015. július 26., 11:33

Semmi csinnadratta, hírverés, egyszer csak nagy titokban itt egy nézhető mozi. Hőse „a láthatatlan ember”, a világháló szolgája (és alkalmanként ura), korunk hőse, aki a maga kiteljesedését a weben találja meg.

2015. július 26., 08:28

Valamikor a kilencvenes évek elején beléptem a szerkesztőség ajtaján, és földbe gyökerezett a lábam: egy végtelennek tűnő másodpercig azt gondoltam, megsüketültem. Pedig csak az történt, hogy munkába álltak a számítógépek – s ezzel egyidejűleg véget ért egy százesztendős korszak, amelyben az újságírás és az írógép kéz a kézben jártak egymással.

2015. július 24., 20:59

Aki Szegeden jár, ha akarná, sem tudná elkerülni a Kass Galériát. A kultúra helyi szervezői ugyanis (igen helyesen) afféle csomagtervet készítettek, beletették a nagy múzeumot meg néhány kicsit, és van közös jegy is, ami persze kevesebbe kerül, mint ha az ember külön-külön látogatna; egy szó, mint száz, a Kass Galéria is bekerült a fővéráramba, s ez láthatóan jót tett neki: csak amíg én arra jártam, számosan adták egymásnak a kilincset a Vár utca hétben.

2015. július 24., 16:59

Az angolszász kultúrában – de lassan nálunk is – igen népszerű műfaj az a cappella, a hangszerkíséret nélküli éneklés. S bár régi, mondhatni klasszikus hagyomány, A tökéletes hang című amerikai film óta tudjuk, hogy a mai fiatalok körében is menő, és az igazán trendi együttesek gyakran összemérik tehetségüket más énekes csapatokkal. A legjobbak pedig akár részt vehetnek a világhírű brit King’s Singers által szervezett exkluzív nyári kurzusokon Londonban. Ez évente mindössze 8-10 együttesnek adatik meg.

2015. július 23., 18:26

Rövid frizurásan boldogan mondta Ferenczi Krisztina az április végi könyvfesztiválon – miközben dedikált a Kossuth Kiadó standjánál –, hogy újra erős, nincs több kezelése, és készül egy új kötetre. Nem nyomoz már senki után, a verseit szeretné kiadni, ez minden álma most, meg rájött arra is, voltaképpen mindig is a költészet izgatta, másfelé csak rendkívüli kíváncsisága vitte. Ferenczi Krisztina 2015. július 16-án meghalt.

2015. július 23., 17:49

Halál Hotel címmel mutatták be Egressy Zoltán új színművét Őze Áron rendezésében az Óbudai Társaskör szabadtéri színpadán. A múlt héten színre került előadást még játsszák július 24-én, 26-án és 27-én.