Az éneklő család

Az idén az egri Family Singers Énekegyüttes is bekerült a kiválasztottak közé. Tóth Vilmos, a családi „vállalkozás” vezetője szerint olyan ez, mintha egy kis magyar amatőr focicsapatot közös edzőtáborozásra a Barcelona hívna meg, mert lát bennük fantáziát. A barokk korszak családi kamarazenekarait idéző csapat három felnőttből és tíz gyermekből áll. A gyerekek korosztályi szóródása elképesztő, van köztük egyetemista és négyéves óvodás is. A 2013-ban alakult együttes rövid fennállása óta már hét díjjal, számos hazai és négy nemzetközi fesztiválszerepléssel büszkélkedhet.

Az idei évük rendkívül mozgalmasnak ígérkezik, a londoni nyári kurzus után várja őket az Europa Cantat kórusfesztivál, majd ősszel az olaszországi Riva del Garda kórusverseny, s végül a magyar kórusok legrangosabb vetélkedése, a Kodály Zoltán nevét viselő kórusverseny. A két magyarországi fesztiválra jelentkezniük sem kellett. Hívták őket.

Vilmos, a családfő szerint a csapat felnőtt tagjai, amióta csak az eszüket tudják, énekeltek kórusban, sőt családjuk létét is az éneklésnek köszönhetik, hiszen Zitával, a feleségével is így ismerkedtek meg. A sorban érkező gyerekek mellett azonban lehetetlenné vált a korábbi kórusélet folytatása, megalkudni viszont nem akartak, hiszen mindig is a magas, folyamatosan növekedő színvonal elérésére törekedtek.

A családi kórus története stílusosan egy örömteli családi eseménnyel, fiatal rokonuk esküvőjével kezdődött, ahol egy kétkórusos művet adtak elő, és az egyik dalos csapatot a gyerekeik alkották. Vilmosék hat gyermeke mellett Blanka – Zita nővére – és az ő négy gyermeke is csatlakozott az egri bazilikában megrendezett debütáló koncerthez. A siker meggyőzte őket, hogy érdemes ebben a „felállásban” tovább dolgozniuk. Így 2013 áprilisában komolyan nekiláttak a munkának, júniusban pedig már fel is léphettek a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének konferenciáján, ahol – mit ad a sors – pont a többszörös tehetségek gondozása volt a téma. Annyira értékelték a műsorukat, hogy ők lettek az első ajánlóik. Még abban a hónapban hírt kaptak a budapesti rendezésű A muzsika hídja elnevezésű nemzetközi kórusversenyről, ahová még lehetett jelentkezni, mert túl kevés volt a magyar kórus. Igaz, a biztonság kedvéért – múlt és referenciák híján – nem főműsoridőbe tették őket, nehogy botrány legyen ebből a családból verbuválódott fura énekegyüttesből. Vilmos szerint leginkább azt akarták megmutatni, hogy a gyerekek nem csupán cuki díszletek, hanem teljes jogú előadók, ezért első műsorszámuk gerincét őrájuk bízták, a felnőttek csupán a kísérőszólamokat énekelték. A világhírű Down in The River to Pray című sokszólamú spirituálét a tízéves Panni kezdte és a nyolcéves Eszter szólója zárta. Vastapsot, majd a fesztivál végén arany minősítést kaptak. Akkor és ott úgy döntöttek, ha ez az eredménye az alig pár hónapos közös munkának, akkor muszáj folytatniuk.

Vilmos szerényen megjegyzi: azért a sikerhez a láthatatlan „hadosztály”, a kiterjedt család háttér segítő tagjai is nagyban hozzájárulnak. Valóban nem mindennapi családi összetartást feltételez ez a munka. Vilmos büszke apaként és nagybácsiként nem győzi sorolni a közös éneklés, zenélés jótékony hatásait. A gyerekek mindegyike kiegyensúlyozott személyiség, kiváló tanuló, a matematikától a kerékpározásig számos területen kiemelkedő eredményeket érnek el megyei, országos versenyeken. Az együtt éneklés fejleszti a képzelőerőt, az empátiát, a koncentrációs készséget, a felelősségérzetet, és létrehoz egy semmi máshoz nem hasonlítható összetartozás-érzést.

Számos lélektani kutatás bizonyította már az éneklésnek a mentális egészségre gyakorolt kedvező hatását, külön kiemelve, hogy képes felszabadítani az emberben a boldogsághormonokat. Márpedig a Family Singers egyszerűen imád együtt énekelni, ugyanakkor produkcióikkal azt is szeretnék bebizonyítani, hogy messzemenőkig lehet számítani és építeni a legkisebbekre is, s hogy egy családot nagyon össze tud hozni a közös munka, a közös élmény. A tizennégy éves Vili – korosztályában meglepő bölcsességgel – úgy látja, hogy a közös éneklés során az önmagával való viszonya is sokat javult. De a családnak más, komoly kihívást jelentő céljai is vannak, például az, hogy a maguk eszközeivel segítsék átívelni a mai ifjúság és a komolyzene közti szakadékot.

A családi kórus műfajok és stílusok tekintetében is meglepően sokoldalú. Énekelnek népdalfeldolgozásokat, klasszikus és modern kórusműveket, könnyűzenei és musicalátiratokat. A King’s Singers olyan jó lehetőséget lát bennük, hogy a magyar pénzben horribilis összegre rúgó tandíj 70 százalékát ösztöndíjként nyújtja számukra. Nyilvánvaló, hogy a londoni kurzus pályájuk fontos mérföldköve lehet. Nem csoda hát, hogy a csapat hatalmas várakozással tekint a nyári képzés elé. Szeretnék ugyanis megtalálni saját, egyéni stílusukat, azt a hangzásbeli egyensúlyt, ami a legjobban illik hozzájuk, de persze az sem utolsó szempont, hogy elsajátíthatják a világ legjobbjainak munkamódszereit, gondolkodásmódját. Anglia egyik legismertebb zenetörténésze, karnagya, Dr. Stephen Darlington és Eric Whitacre világhírű kortárs zeneszerző okítja majd őket. Betekintést nyerhetnek a legrégebbről fennmaradt reneszánsz kórusművekbe és közös gálakoncertet adhatnak a többi szerencsés kórussal a londoni egyetem kápolnájában. Mindez jó alap lehet ahhoz, hogy kitapossanak egy eddig még senki más által nem járt utat. Csodálkozásomat látva Vilmos elmagyarázza, hogy egy ilyen, vegyes korosztályú csapatnak nagyon sok különböző hangszínnel kell dolgoznia, ezért nekik különösen nagy kihívást jelent azt a különleges harmóniát létrehozniuk, ami minden kórus álma.

A londoni részvétel persze egyben jó lehetőség arra is, hogy felfigyeljen a csapatra a magyar hivatalos és üzleti mecenatúra vagy akár egy nemzetközi menedzser. Szponzorra már most is nagy szükségük lenne, hiszen még hiányzik közel hárommillió forint a kurzushoz. Szokásos körülmények közt az amatőr kórusokban minden tag mögött áll egy támogató család, a profi együtteseknek pedig állandó szponzoraik vannak, és stabil költségvetésük. Igaz, két korábbi szereplésüket is támogatta már szülővárosuk önkormányzata. Az egriek nagyon büszkék rájuk, otthoni közönségükből már számos magánember ajánlott fel kisebb összegeket számukra. Mindezek ellenére Vilmos szabadidejében folyamatosan szervez, adminisztrál, pályázatot ír, ügyintéz. Ha nem lenne a King’s Singers-kurzus, akkor sem unatkoznának, már most alig győznek eleget tenni a fesztiválmeghívásoknak. Idén a már említettek mellett Lengyelországba, Finnországba, Litvániába, Szentpétervárra hivatalosak, és a napokban kapták a hírt, hogy várják őket a 2016-os, Szocsiban rendezendő Kórusolimpiára, a világ legjelentősebb kórusversenyére is.