Kass és a zene

Aki Szegeden jár, ha akarná, sem tudná elkerülni a Kass Galériát. A kultúra helyi szervezői ugyanis (igen helyesen) afféle csomagtervet készítettek, beletették a nagy múzeumot meg néhány kicsit, és van közös jegy is, ami persze kevesebbe kerül, mint ha az ember külön-külön látogatna; egy szó, mint száz, a Kass Galéria is bekerült a fővéráramba, s ez láthatóan jót tett neki: csak amíg én arra jártam, számosan adták egymásnak a kilincset a Vár utca hétben.

2015. július 24., 20:59

Mert persze aki már ismeri a galériát (végre is harmincéves lesz idén: akkoriban igazán ritkaságnak számított, hogy egy élő alkotónak, még ha már klasszikus is, efféle állandó kiállítótere legyen – de hát az alföldi városról tudható volt, hogy mindig megbecsülte nagyjait, ottlétemkor például egy kiváló zeneoktató kapott emléktáblát a Kárász utcán), annak nincs szüksége se összevont jegyre, se rábeszélésre: Kass János igazán szerethető művész volt (nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna rosszkedvűen), s műveiből, még a legtragikusabbakból is, csak úgy süt az életszeretet. Ezúttal zenei témájú grafikáiból kapunk egy bőséges válogatást, s ezeket a rajzokat azok is élvezettel nézegethetik, akik Bartók vagy Kodály vagy akár Mozart világában nem igazán járatosak. Igaz, akik meg járatosak, azok az értelmezésnek szélesebb mezőit képesek bejárni Kass János segítségével. Mert a művész sohasem illusztrál (még a „legszolgaibb” könyvillusztrációk alkalmából sem, vetem itt közbe), hanem egy zenemű kapcsán a képzőművészet eszközeivel (toll, tus, ceruza) továbbgondol vagy továbbérez: hallgatóként vesz tehát részt a zenei folyamatban, egy közülünk, ezért tudjuk követni képeit.

De most ráadásul egyet fizet, kettőt kap akció van a galériában – mert míg a kéttermű épület egyik szárnyában a fent mondott Kass-tárlat látható, addig a másikban egy kicsiny, de fontos Aba-Novák-kiállítás: kéttucatnyi olajfestmény, épp csak kedvcsinálónak a grafikákhoz, melyek persze egy másik helyszínen láthatóak. Ezt hívják bújtatott városnézésnek.

Balogh Károly