Rockszabadság

Szereti a budapesti kávézók hangulatát. Meg a kis klubokat, békés bárokat. A szabadság apró villanásait. Budapest máig Belgrádra emlékezteti. Az „álomgyerekkor” helyszínére, ahol négy testvérével és koszovói, illetve albániai albán diplomata szüleivel jólétben és szeretetben éltek. Persze sokat költöztek a régióban. Alba az összes szomszédos ország nyelvét megtanulta: hét nyelven beszél.

Aztán a balkáni konfliktus eszkalálódásával véget ért a család nyugalma. Az édesapát többször megverték az utcán. Alba húszéves volt 1997-ben, friss diplomás. Angol és pszichológia szakon végezte a főiskolát. Csak nehezen mondta el szüleinek döntését: Szerbiában a jelen feszültté teszi, a jövőjét nem látja, a kilátástalanság nyomasztja, úgyhogy el kell mennie.

Családja megértő volt. Bár végül ők is elhagyták az országot, Alba után két évvel. A szülők és három fiuk Amerikába mentek, Alba húga Brüsszelben lett az Európai Bizottság volt jugoszláv országokkal foglalkozó referense.

Alba Hyseni 1997-ben egy novemberi napon felszállt a Budapestre tartó turistabuszra. A határőr az egyetlen albán utashoz fordult.

– És mi a látogatás célja?
– Nővérem Budapesten dolgozik, őt akarom meglátogatni – improvizált a lány.

Egy szavát sem hitte a határőr, de a papírjai rendben voltak.
Nem sokkal később megállt az ismeretlen, téli Budapesten. Húsz német márkával és egy bőrönddel. Bicskére került, a menekülttáborba; kilenc hónapot töltött ott. Hatszázan éltek a kerítések mögött – ez volt a legkisebb tábor. Alba szerint talán ez az oka, hogy a bezártság ellenére élhetőek voltak a körülmények ott.

– Láttam az interneten keringő filmet arról, hogyan élnek ma a menekültek a táborokban. Meztelenre vetkőztetés, megalázás mindenhol. Ég és föld ahhoz képest, ahogy velünk bántak. Nálunk ilyesmi nem történt.

Bicskén szükség volt a nyelvtudására. Tolmácsként és fordítóként kezdett dolgozni a Helsinki Bizottságnak, de segített a szociális munkásoknak és a Bevándorlási Hivatalnak is. Szabadidejében gyerekeknek tartott foglalkozásokat a táborban: angolt, rajzot tanított, tornaórát tartott.

– Nem mindenki állt így az élethez Bicskén. Sokan nem tettek semmit a boldogulásért: nem tanulták meg a nyelvet és évek alatt sem szereztek egyetlen magyar barátot sem. Persze a többség ma már nincs itt, mert továbbment Nyugatra. Tapasztalatból mondom: a nyitottságra többnyire nyitottság a válasz. Engem már az első időszakban is gyakran megvendégeltek bicskei magyar családok. Aki akar, itt is boldogul.

Hamar megkapta a letelepedési engedélyt, pedig nem sürgette. Úgy gondolkodott: joga van a hatóságoknak alaposan utánajárni, kit fogadnak be az országba. Aztán az Oktatási Minisztériumhoz fordult, beadta a végzettségét és nyelvtudását igazoló papírokat. Újabb lehetőséget kapott a magyarországi beilleszkedésre. Magyarnyelv-tanfolyamon vett részt, ahol kultúrát és irodalmat is oktattak.

Radnóti Miklós volt az első magyar költő, akinek a verseit szívesen olvasta – stílusa emlékeztette a balkáni költőkre.
Bár hamar magára talált választott hazájában, azért eleinte sokszor érezte, felőrli a magány, a távolság a szeretteitől. De tizennégy éve a kríziseknek is vége: megszületett fia, Dominik. Azóta Albát minden mélypontból kirántja az anyaság. Dominik érti az albán nyelvet, de ha édesanyja beszél hozzá, magyarul válaszol. Ismétli magát a család történelme: Alba is sokszor szerbül beszélt albán szüleihez.

A tolmácsolás mellett az évek alatt multinacionális cégeknél is dolgozott, angolt tanított. Szívesen adta át a tudást. Afféle kárpótlás volt ez, amiért ő maga nem tanulhatott tovább. Mert noha három magyarországi egyetemre is felvették, nem tudta volna eltartani magát, ha belekezd a kurzusokba.

Viszont Budapestre költözése óta figyelte az itteni zenei életet. Klubokba járt koncertekre, hamar lettek magyar kedvencei is.
– Jugoszláviában is nagyon színes volt a rockélet, de a háború tönkretette azt is. Feloszlottak zenekarok, összetörtek egzisztenciák és összeomlottak a zenészek is lelkileg.

Alba kórustag volt az általánosban és középiskolában is. Tanárának tűnt fel a különleges hangszíne. Javasolta: ne hagyja abba iskola után sem az éneklést.

A zenei kényszerszünet után nyolc éve hirdetést adott fel, zenekart keresett, és talált is gyorsan. Ő lett a szövegíró és a dalszerző is. Miután feloszlott az együttese, elhatározta, szólólemezt ad ki. 2011-ben jelent meg az Inner Mission, és szinte azonnal óriási siker lett szakmai körökben. Közben végig dolgozott, hogy megéljen a gyerekével.

Alba a nehezebb utat választotta: a populárisabb műfaj helyett az egyedi zenét.

– Ez a műfaj lassabban tör utat. De most már, nyolc év éneklés után az látszik: előbb-utóbb így is célt lehet érni.
Július végén Koszovóban koncertezik. Jó lesz ott lenni, mondja. Pár éve járt Belgrádban is.

– Már semmi sem volt ugyanolyan, mint régen, ám Belgrád mindig is hiányozni fog. De nekem már Budapest az otthonom. Ha elmennék is – mert szívesen élnék akár Amerikában is egy kicsit a szüleimmel –, biztosan visszatérek ide.
A szélsőségek viszont megijesztik.

– Az egyik választási kampány idején a fiam iskolája mellé függesztette ki a Jobbik a programját. Megláttam, és görcsbe rándult a gyomrom. Ezt éltem át tizenévesen, és ezt nyögik ma is a volt jugoszláv országok. A háború hosszú ideig kitörölhetetlen kép.

Alba Hyseni tizennyolc év után nemrég a magyar állampolgárságot is megkapta. Igaz, sokáig ő maga nem igényelte, a barátok győzködték: ennyi év után már „illik”.

– Itt visszakaptam azt, amit a háború elvett tőlem: a szabadságomat. Ezért mindig hálás leszek ennek az országnak. Engem itt, Budapesten fognak eltemetni.