Carl, a főpincér

Egy legendás amerikai filmben együtt dolgoztak a filmművészet akkori legsikeresebb magyarjai: Kertész Mihály (Michael Curtiz), a rendező, Löwenstein László (Peter Lorre) és Gartner Sándor (ejtsd Gerő Jenő – még inkább Szőke Szakáll vagy S. Z. Sakall Cuddles). (Talán csak Steiner László, a Modern Pimpernel, azaz Leslie Howard hiányzott a sorból.) Igen, a Casablanca volt ez, minden idők legnépszerűbb szerelmes filmje. Szőke Szakáll játszotta Carl, a joviális főpincér szerepét.

Korábban is rengeteg filmben játszott. 1915-ben magyar némafilmekben kezdte, majd Németországban legalább 30 darabban volt kisebb-nagyobb szerepe. De feltűnt magyar–osztrák–német koprodukciókban is. Nevét itthon mégis inkább mint kabarészerzőét ismerik. (Vagy már úgy sem?)

Kedves olvasó: mi jut eszébe a Vonósnégyes című bohózatról? Hiszen biztosan látta valamelyik feldolgozását. Elévülhetetlen egyfelvonásos az újgazdag, zsugori (s persze roppant sznob) selyemgyárosról, aki vendégeket hív vacsorára: egy teára, vonósnégyessel. Sajnálja a pénzt igazi művészekre, hát alkalmazottait kényszeríti zenélésre. Zenélni egyik se tud, de mindegyikük azt reméli, hogy a másik három tényleg játszik vonós hangszeren. A poén persze az, hogy egyik se.

Mi jut eszünkbe a bohózatról? A legtöbb embernek – főleg ötvenen felül – nyilván Salamon Béla neve. És fogalmuk sincs a darab írójáról. Szerzősors: a mű (ha jó) fontosabb. Márpedig a Vonósnégyes nagyon jó. Szőke Szakáll írta.

Ki is volt ez a dundi, szőke ember?

Gärtner Sándor néven Kőbányán született, a köztemető közelében, apja sírkövekkel foglalkozott. Kereskedelmi iskolát és pedagógiát végzett, tanított is a kereskedelmiben, majd takarékpénztári alkalmazott lett, s akkor már Gerő Jenőként járta iskoláit.

Először Nagy Endre legendás kabaréjában lépett színpadra 1908-ban. Kedvelt, népszerű tréfák kerültek ki tolla alól, a javát maga játszotta. Előtte már egy neves komikusnak írt poénokat, és minden este beült a revüszínházba, mert legyezgette a hiúságát, hogy a saját szövegét hallja. Az igazgató utasította a jegyszedőket, hogy Gerő Jenő urat jegy nélkül engedjék be. „Azt a fiút a szőke szakállal.”

A megszólításból név lett, ettől kezdve így ismerték, mert Nagy Endrének megtetszett az elnevezés. A tízes években már rengeteg kabarétréfáját játszották, és játszott ő maga is. Főleg a Royal Sörkabarénak dolgozott. Írt humoreszket, bohózatot, tréfát, szatirikus vígjátékot, zenés-táncos jelenetekkel, humoros konferansszal tarkított revüműsorokat is. Alakjai félszeg kisemberek, akik mulatságos félreértésekbe keverednek.

Többször kérdezték: miért csak egyfelvonásosokat ír, miért nem egész estét betöltő darabokat? Ő erre viccel felelt. „Kohn boldogan él élettársával egy évtizede. Két gyermekük is van, s barátja megkérdi tőle: Mondd, ha ilyen szép az életed, miért nem veszed el már törvényesen is a feleséged? Azért – feleli Kohn –, mert az anyakönyvvezető csak tizenkettőig van a hivatalában, és én nem tudok ilyen korán felkelni.” Na, én meg azért nem írok háromfelvonásost, mert nem tudok 12 előtt felkelni.

Az első világháborúban besorozták. Katonai szolgálata során személyesen találkozott Ferenc Józseffel, autogramot is kért őfelségétől. A császár leereszkedően a foglalkozása iránt érdeklődött, s mikor megtudta, hogy színházi ember, megkérdezte: „És mondja, mit szeret a színházban?” Szőke Szakáll a rá jellemző módon így felelt: „A kolléganőimet, felség.”

Találkozott ő – akkoriban Németországban forgatott – Adolf Hitlerrel is.

„Közben filmbemutatónk volt Münchenben. Mindig elmentünk a bemutatókra. Hitler általában páholyban ült az emeleten. Gyakran tapsolt a vetítés végén.

Ezúttal a Gogol A revizor című darabja alapján készült filmet mutattuk be. Hitlernek nem tetszett a film – talán azért, mert orosz volt. A végén nem tapsolt, és dühösen hagyta el a filmszínházat. Én sem voltam a filmtől elbűvölve, de én nem rohantam ki. Bözsivel sétáltunk a sötét, néma utcán a szállodánk felé. Hirtelen valaki rám kiabált a túloldalról mérges, rekedt hangon.
– Sakall!
Nem álltam meg. A hang egyre fenyegetőbb lett.

– S-S-S-Sakall! S-S-S-Sakall!
Bözsi szólt, hogy álljak meg. Hitler volt az.

– Nem szégyelli ezt az ostoba, bárgyú filmet? – kérdezte durván. – Sajnálom a rá pazarolt időmet.
Bözsi elsápadt, és azt mondta, minél előbb hagyjuk el Németországot –, mert ha Hitler hatalomra kerül, bosszút áll majd rajtam A revizorért.

– Csak nem lő le egy rossz film miatt?
– Talán nem – felelte Bözsi. – De koncentrációs táborba vitet.”
Amikor Hitler hatalomra került, gyorsan továbbállt Berlinből, pedig akkor már a berlini Boulevard Theater igazgatója volt, és nagyon népszerű komikus. A Völkische Beobachter így írt róla 1933-ban: „Jó húsban lévő zsidók, mint Szőke Szakáll, gyanús vígjátékokban működtek, ezt a zsidó közönség lelkesen ünnepelte, miközben a német lakosság riadt aléltsággal kényszerült nézni a zsidó zsibvásárt.”

A harmincas évek közepén már csak Bécsben játszhatott, és még itthon is élt kis ideig, Budapesten, néhány szerepet elvállalt színházakban és filmekben. A legsikeresebb a Barátságos arcot kérek! főszerepe, Karinthy Frigyes forgatókönyve nyomán.

1938-ban tagja lett a Willy Rosen vezette Kabarett der Prominenten nevű emigránskabarénak Amszterdamban, a következő év májusában pedig a Nieuwe Amsterdam tengerjáró fedélzetén Amerikába utazott. Viszonylag gyorsan megkapta az állampolgárságot.

Incze Sándor, a legendás Színházi Élet főszerkesztője írta emlékezéseiben:

„Barátom volt Gerő Jenő, az aranyos kedélyű, akit a világon mindenütt szerettek. Itt Hollywoodban Cuddlesnek becézték... Nos, Szőke Szakáll a legendás szegények közé tartozott, s erről önéletrajzában is megemlékezett. Könyvének pompás címet adott (Életem Ferenc József, Hitler és a Warner fivérek alatt)... Színészként Németországban a színigazgatóságig vitte. Ott azonban Hitler jött, és neki mennie kellett. Bebarangolta Európát, mindenütt a nácikkal a nyomában, amíg ki nem jutott a tengerentúlra. Kezdetben összébb kellett húznia a nadrágszíjat, mert sohasem tudott igazán megtanulni angolul, végül azonban mégiscsak felfelé ívelt csillaga.”

Óhatatlan az összevetés a zseniális Kabos Gyulával, aki szintén az USA-ban próbálkozott – tragikus sikertelenséggel – új karriert építeni. Csakhogy neki nem volt akkora protekciója, mint Gerőnek. Szőke Szakáll második felesége, Kardos Anna ugyanis a nagy hatalmú Joe Pasternak, a híres hollywoodi filmproducer közeli rokona volt.

Szőke Szakáll hamarosan keresett filmszínésszé vált, rettenetes angol kiejtése ellenére. Barátja, (a három Oscar-díjas) Rózsa Miklós zeneszerző szerint „pocsék angol kiejtése” elsősorban karakterszerepek eljátszására tette alkalmassá, „amikor azonban a „tokáját elkezdte ritmusosan rázni”, hát szem nem maradt szárazon. Amerikában ma is mosolyogva emlékeznek erre a tokarázásra – és nem csak az idősebbek. Szőke Szakáll ezért kapta ott S. Z. Sakall neve kiegészítéseként a Cuddles (Ölelés) becenevet. Szerették. Kedélyes és joviális megjelenésével, a jámbor polgárok megszemélyesítőjeként a hollywoodi stúdiók kedvelt alakjává válik. A legnagyobb amerikai sztárok partnereként forgatott, a kollégák szerettek dolgozni vele, szellemes ötleteit szívesen vette Doris Day, Judy Garland, Busteer Keaton, Gary Cooper, Errol Flynn – sorolhatnánk a nagy sztárokat hosszasan.

Az Oscar-díjas Casablanca Carl főpincérével aztán örökre beleírta nevét a világ filmtörténetébe Ingrid Bergman és Humphrey Bogart mellett.

A háború után fölvetődött a hazatérés gondolata, de ő, aki elvesztette itt maradt testvéreit, rokonait, felesége csáktornyai és szabadkai családját, egy újságírónak azt mondta: „Nekem egészen egyszerűen nincs hova... beszéljem be magamnak, hogy mindnyájan bárányhimlőben haltak meg?”

Addigra megírta emlékeit (valószínűleg magyarul). Rendkívül szellemesen, szórakoztatóan, csillogó humorral mesélte el mozgalmas életét. A könyv meg is jelent angolul, Tábori Pál fordításában. Az ő fordítása „most fordul vissza” Gálvölgyi Judit segítségével. Valamikor ősszel már olvashatjuk itthon is.