Magyarországon is megjelent a Kínában terjedő új vírus
Már Magyarországon is jelen van a HMPV, ami eredetileg Kínából indult.
Korábban a 168.hu is beszámolt arról, hogy évekkel a koronavírus-járvány után, egy újabb vírus okoz problémákat Kínában. Ez pedig nem más, mint a HMPV, ami az influenzához hasonló tüneteket okoz, de egyes esetekben súlyos megbetegedés lehet a vége. Az InfoRádió vendége volt Rusvai Miklós, aki arról beszélt, hogy már Magyarországon is megjelent a vírus.
A Kínában terjedő vírus Magyarországon is jelen van
Kínában egyre komolyabb problémákat okoz a HMPV. Arról lehet olvasni, hogy már nagyon sokan megbetegedtek, ami miatt a kórházak túlterheltek. A humán metapneumovírus gyorsan terjed, és különösen a gyerekek körében szaporodtak meg a megbetegedések. Azonban nemcsak Kínában van jelen a fertőzes, hanem számos országban azonosították már, többek között Magyarországon is, erről Rusvai Miklós beszélt.
„Tüdőre ható vírusról van szó, légzőszervi megbetegedést okozó vírus. Magyarországon is előfordul, szinte minden héten kimutatják a Nemzeti Népegészségügyi Központban is, és a nátha vírusok közé tartozik”
– mondta Rusvai Miklós az InfoRádiónak. Hozzátette, hogy előfordulhat, hogy a fertőzés súlyosabb formát ölt, és ebben az esetben tüdőgyulladás lesz belőle.
A virológus arról is beszélt az adásban, hogy a tünetei nagyon hasonlóak az influenzáéhoz. Emellett egy olyan betegségről van szó, ami alapesetben nem okoz súlyos megbetegedést, pár nap alatt fel lehet belőle épülni.
„Köhögés, tüsszögés, orrfolyás, nehezített légzés, hőemelkedés. Alapesetben 5-6 alatt túl van rajta a fertőzött páciens.”
Az adásban arról is beszélt, hogy a humán metapneumovírus esetében nem egy új variánsról van szó. Úgy véli, hogy szerinte arról van szó, hogy az utóbbi időszakban sokkal nagyobb arányban okoznak olyan kórokozók megbetegedéseket, melyek a koronavírus-járvány alatti lezárásokban is jelen voltak, de a lezárások és a kötelező maszkviselés miatt nem jelentettek annyi problémát. Hozzátette, hogy a rendszeres fertőzések tartják fent az immunitást a kórokozókkal szemben a lakosságon belül. Azonban a lezárások miatt kimaradt több év a rendszeres immunizálásból.
Mi az a humán metapneumovírus?
Korábban a 168.hu megírta a legfontosabb tudnivalókat a vírusról. A HMPV influenzaszerű tüneteket okozó vírus, amely súlyos légúti problémákhoz vezethet, különösen a gyermekek és a veszélyeztetett csoportok körében.
Súlyos esetekben hörghurutot vagy tüdőgyulladást okozhat, különösen az öt év alatti gyermekeknél és az időseknél. Jelenleg még nincs specifikus vakcina vagy vírusellenes kezelés, így a megelőzés kritikus fontosságú.
(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)