Halhatatlan mozifigurák egész sorát teremtette meg, olyan emberekét, akik egyfajta álomvilágban élnek, miközben a valóság, az őket körül vevő világ gyakran rémálommá válik. Nehéz természetű, morgós ember hírében állt, aki azért a szíve mélyén nagyon szerette az embereket, még akkor is, ha tele volt félelmekkel és bizonytalansággal. Január 20-án lenne 90 éves az immár 17 esztendeje eltávozott Federico Fellini.

Már játsszák idehaza kicsiny művészmozikban Jacques Audiard új filmjét, amely Cannes-ban a zsűri nagydíját, Londonban a legjobb filmnek járó díjat nyerte. A The Times szerint A próféta a filmkészítés csúcsa, „olyan mozi, amely azonnal elfoglalja méltó helyét a krimiműfaj legnagyobbjai között”. A francia rendező a 168 Órának arról is beszélt: szerinte a börtön a társadalom „metaforája”. SZENTGYÖRGYI RITA interjúja.

Népszerű musical énekesek is részt vettek azon a budapesti meghallgatáson, amelyen a Szegedi Szabadtéri Játékok nyári Hair-előadásának szerepeire kerestek művészeket. A produkció rendezője Bagó Bertalan válogatott a több mint harminc jelölt között – vizionálva a szuperprodukciót, amelyre a jegyek közel ötven százaléka már elkelt.

Vízihullát sodor a hullám a spanyol partokra. A test angol tisztként azonosítja magát: ő William Martin őrnagy. Zsebében színházjegyeket, némi bankót, egy londoni klub számláját és szerelmes leveleket talál a parti őrség. A lényeg azonban a kezére láncolt aktatáskában rejlik: egy szigorúan titkos levél az Észak-Afrikában harcoló brit csapatok tábornokához, Alexander generálishoz. 1943. április 30-án vagyunk.

Hogy szalad az idő! Most, hogy immár két hete kettőezer-tízet írunk, ideje, hogy megünnepeljük a zseniális zeneszerző, Joseph Haydn születésének kettőszázegyedik évfordulóját: hiszen ebben az évben éppoly fontos lesz ő és munkássága az utókor számára, mint volt tavaly, amikor kettőszázéves lett volna, ha él.

Nyolcvanéves korában elhunyt Varga Gyula, Jászai-díjas színművész, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja. Varga Gyula 1959 óta volt a miskolci színház tagja, ez idő alatt 126 szerepben lépett fel - írja a boon.

A Miskolci Nemzeti Színház Igazgatósága és Társulata mély megrendüléssel és fájdalommal tudatja, hogy Varga Gyula Jászai-díjas színművész, a színház örökös tagja 2010. január 9-én, életének 80. évében elhunyt.

Nemcsak mi élvezzük, szenvedjük, érzékeljük ám, hogy a földgolyóbis világfaluvá zsugorodott. Volt a vicinálisnál nagyobb távlata már ötszáz évvel ezelőtt is a magyar értelmiség egy részének. Diákoknak, akik Göttingen, Halle, Heidelberg, Wittenberg, Leiden, Groningen, Utrecht, Oxford, Cambridge egyetemein iskoláztak itthoni pártfogók és ottani segélyezők, sokszor épp a protestáns egyházak jóvoltából. Sorsuk aztán vagy hazakanyarodott Erdélybe és Felső-Magyarországra (a török bent ült középen), vagy távolra vetette őket: Budai Parmenius Istvánt a kanadai partok mellett nyelte el az óceán 1583 augusztusában, Zádori István Jamaica szigetén hunyt el vagy száz évvel később.

Értek bizonyos meglepetések. Murányi Gábor recenziórovatát régóta kedvtelve olvasom a Könyvhét című folyóirat hasábjain, s ha konklúzióival nem is mindig értek egyet, nagyra értékelem felkészültségét, elmélyültségét, a téma és a műfaj iránti odaadását.

A hatvanegy éves, Oscar-díjas brit színész kifogástalan modora, arisztokratikus viselkedése merész, kockázatkereső egyéniséget rejt. Szabad szellemű világcsavargó és magának való vártulajdonos. A Magyarországon egyből DVD-n megjelenő Appaloosa – A törvényen kívüli város című westernben a „rosszfiút” játssza. KRISTON LÁSZLÓ interjúja.

Nemrég zárult a Balassi Intézet SMS-irodalmi pályázata. A helyzet komolyságát mutatja: igazi nagy név is részt vett a megmérettetésen. GERI ÁDÁM arra keresi a választ, hogy vajon végérvényesen helyet követel-e magának az irodalmi kánonban a műfaj, vagy marad érdekes kísérlet. S egyáltalán, mitől lesz valami SMS-irodalom?

Talán említettem már önöknek, hogy elkötelezett híve vagyok a számoknak. Megszámolok mindent, ami a kezem ügyébe vagy a szemem elé kerül, s csak akkor érzem biztonságban magam, ha számszakilag is rendben mennek körülöttem a dolgok. Nem csoda, hogy szeretteim, barátaim számos könyvvel leptek meg az ünnepekre.

Illik picit fintorogni a cirkuszon: mi az, hogy röpködő sárkányok, tüzet okádó robotok, osztott DNS, ember és technika egybeépítése, kettéhasított tudatú emberek, bolygógyarmatosítás meg efféle. Hát nincs a lelkünkben elég katasztrófa? Nekünk, magunknak? Kell még a világ(z)űrt is a nyakunkba vennünk? Ahelyett, hogy vidéki patikusnék lelki rezdüléseit boncolnánk, vagy veronai szerelmesek letargiájába süppednénk?

Félúton Európa tavalyi és idei kulturális fővárosa között, Bécsben vette át Pécs a stafétabotot Linztől. Nem is akármilyent: az osztrákok Magyarország formájú hatalmas linzertortát hoztak ajándékba, amit az ünnepség után a közönség azonnal el is fogyasztott. Linz ennél sokkal többet is tett a magyar sikerért: folyamatosan adta át tapasztalatait az utódvárosnak.

Mi történhet mostanában Norvégiában, Európa gazdagabb fertályán? Miért nyílt rá a szemük a második világháborús nemzeti ellenállás történetére, így, ötven-hatvan éves késéssel? Mi miatt érezték úgy az alkotók, hogy nekik most ezt a divatjamúlt, régi témát kell elővenniük?