Külföldön is elismerik Leslie Mandoki teljesítményét.
Ezúttal is bőséges a választék, ha a Netflix kínálatáról van szó.
Néhány könyv már hetek óta ott van a bestsellerek között.
Bár még mindig sokan kíváncsiak rá a moziban, de a Netflix is lecsapott a nagysikerű filmre.
Magyar idő szerint február 3-án hajnalban adták át 67. alkalommal a Grammy-díjakat, az est egyik nagy nyertese Beyoncé lett.
2014. július 18., 11:15
Az első évadon már túl van az egri Harlekin Bábszínház új igazgatója, aki független színházi embernek vallja magát. Megszállottja a színpadnak, az átkosban olykor tiltották, olykor díjazták is rendezését. Nem sokáig maradt egy társulatnál, a legkülönfélébb műfajokban alkotott. Tíz évig az üzleti szférában dolgozott, az angol–amerikai eredetű prezentációs tréning magyar nyelvű megalkotója. Elmúlt hatvanéves. Portréját SZÉKELY ILONA vázolta fel.
2014. július 17., 19:39
A közönség állva tapsolta, nem akarta elengedni a Mikroszkóp parányi színpadáról, és amikor virágcsokorral is megköszöntem az interjút, Tolnay Klári mosolygott, legyintett, és azt mondta: ugyan már, nem interjú volt ez, csak kis nyilvános magáncsevegés. Huszonhét év telt el azóta, és én a mai napig úgy emlékszem arra a beszélgetésre, mint pályám egyik ajándékára. Ma 100 éve született Tolnay Klári. Ebből az alkalomból idézem vissza azt a „magáncsevegést”, amelyből megismerhetik egy nagy színésznő „életszerepeit”.
MESTER ÁKOS
2014. július 17., 15:11
Harmincadik alkalommal került megrendezésre Szombathelyen a Nemzetközi Bartók Fesztivál és Szeminárium, amelyet az elmúlt évtizedekben olyan művészek fémjeleztek, mint Kocsis Zoltán, Kurtág György, Ligeti György, John Cage, Perényi Miklós vagy az Amadinda Ütőegyüttes. Idén Eötvös Péter, a kortárs komolyzene egyik legnagyobb alkotójának 70. születésnapját is megünneplik a fesztiválon. Az esemény kapcsán mutatja be a Kulcsár Noémi-Tellabor balett és vizuáltechnikai műhely a zeneszerző műve alapján készült koreográfiáját. Az együttes vezetőjével, Kulcsár Noémivel Sztankay Ádám beszélgetett.
2014. július 16., 22:27
Remek ötlet volt a napi öt pénzért Athénban/Rómában/Londonban/Firenzében turistáskodók előtt fellebbenteni a múlt fátylát, s bemutatni az ókor fővárosait vagy a reneszánsz Itáliát. Most sem érdektelen helyre szól a meghívó: a szultáni Isztambulba, az 1750. esztendőben.
2014. július 16., 11:46
145 ezer látogatót vonzott Zamárdi szabadstrandjára a hétfő hajnalban véget ért MasterCard Balaton Sound. Az Európa egyik legfontosabb fesztiváljának számító eseményre a vendégek majd fele külföldről érkezett, a bérletek már elővételben elkeltek. A Telekom támogatásával és a Ustream segítségével a Sound élő streaming közvetítése több mint 300 ezer megtekintést ért el.
2014. július 15., 13:53
Jolsvai kollega – el ne árulják neki! –, bizony, korosodik. Nem mutatja egyébként, de mégis így van. Onnan látszik, hogy úgy el tud andalodni a régi időkön, mint a legnagyobbak. Jó, hogy azt nem mondja: bezzeg az én időmben.
2014. július 15., 11:40
Most, hogy az ismét helyére került Tisza-szoborral valóra vált Ady régi álma, és a Wehrmachtnak örök emléket állító Szabadság téri mélygarázsdísz sorsa is egyenesben, ne higgye senki, hogy szünet jön.
2014. július 15., 09:03
Az írónő – egyebek mellett az Ikeranya blog és a hasonló című könyv szerzője – fél évet töltött vendégként a zürichi Literaturhausban. A Writer-in-Residence-programot azért is indították a svájciak, mert kíváncsiak arra: mások miként látják a társadalmukat, észrevesznek-e olyasmit is, amit az ott élők esetleg nem. A 168 Óra Szerda 11 című interaktív rádióműsorában erről is beszélt Kiss Noémi PÁSZTOR MAGDOLNÁNAK. Az interjú szerkesztett változatát közöljük.
2014. július 13., 21:53
Tíz éve tagja az Örkény Színháznak. Nemrég forgatott Gárdos Péterrel és Fekete Ibolyával. Közéleti szerepeket is vállal. Múlt héten felszólalt a Szabadság téri emlékmű elleni demonstráción. Különben 1956 után családtagjai közül szinte mindenki emigrált, és ma Bécsben, Londonban, Düsseldorfban, Tel-Avivban, Torontóban élnek. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.
2014. július 13., 16:36
Nemrégiben mintegy negyvenezer fényképnegatívval gazdagodott a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára. Wormser Antal, a Népszabadság és az Esti Hírlap egykori fotóriportere adományozta a múzeumnak hajdani képeit. Bár az anyag feldolgozása még csak a kezdeteknél tart, a múzeum munkatársai máris érdekes kiállítást rendeztek az 1957 és 1981 között készült képekből Előhívás címmel a RAM-ban. JOLSVAI ANDRÁS írása.
2014. július 13., 10:25
A toszkán Porto Ercoléban július 18-án felavatják Caravaggio olasz barokk festő síremlékét, amelyben elhelyezik a művésznek ugyanitt talált csontjait.
2014. július 12., 20:32
A megszokottnál egy héttel hamarabb, július 18. és 20. között rendezik meg a Váci Világi Vigalom eseményeit, a szervezők színes programokkal várják a látogatókat.
2014. július 12., 17:48
Csaknem ezer program közül válogathatnak a Művészetek Völgyének idei látogatói július 25-től tíz napon át Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön – mondta el a fesztiváligazgató.
2014. július 12., 16:19
Nem kér többé állami támogatást a Krétakör – jelentette be a színház vezetője, Schilling Árpád a Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) előtt készült videóban.
2014. július 12., 14:10
Az ünnepi könyvhétre jelent meg P. Horváth Tamás regénye, a Tündérváros. Főszereplője valós figura: Zsolnay Miklós, a dinasztiaalapító Vilmos fia, aki világhíressé tette a pécsi gyárat. A kötet Zsolnay Miklós titkos életéről szól, így a szabadkőművességről is, amelyről egyébként azt mondja a szerző: akkoriban ez volt a Facebook. MÉHES KÁROLY írása.
2014. július 12., 09:22
Szombaton rendezik meg Budapesten, Balatonfüreden, Balatonlellén és Siófokon a Cirkuszok éjszakáját. Egész éjszaka szórakoztató cirkuszi produkciókkal várják a közönséget. A programsorozatot tavaly rendezték meg először, hagyományteremtő szándékkal.