Kavarás
E heti amerikai filmünk főhőse egy özvegy férfi (Adam Sandler) és egy cserbenhagyott nő (Drew Barrymore), akik egy társkereső vakrandin találkoznak. (Ó, hogy irigyeljük őket ezért a körülményért mi, szemtanúk!)
Az özvegy titokban megissza a toaletten tartózkodó nő sörét, a nő visszatérve a toalettről lehányja az özvegyet. Guszta-e vagy cuki, magam sem tudom eldönteni.
Ám a sors szeszélye meg a forgatókönyvíró gátlástalansága a film végére mégis egy párt csinál belőlük (vígjáték!), noha a vakrandisták családi helyzete is bonyolult. A hánykolódó nőnek két neveletlen, apátlan fiúgyermeke van, akik gyámolítatlanok a baseball terén, a más sörét behörpölő pasinak viszont három a lánya, akiknek anya kéne, anyaszív. 115 perc elteltével aztán: matt.
Igaz, ehhez még az is szükséges, hogy a két csonka család véletlenül ugyanabba az afrikai társasutazásba keveredjék (állatkert, strucclovaglás, háttérben izélő orrszarvúk, esténként muzsikáló majmok, éjjel-nappal idomított bennszülöttek, akik minduntalan dalra-táncra fakadnak, mint egy rossz hollywoodi filmben, és fekete bőrű akcentussal beszélik a basic englisht). Ezzel nagyjából ki is merítettük az adódó humorforrásokat (hihihi), a többi már maga a Szahara.
Ja, roppant mulatságos még, amikor özvegy férfi – élve anatómiai adottságaival – odavizel a sátor mellé a nagy szafarin az elhagyatott, lakatlan, de már felmelegedőben lévő nő füle hallatára. (Ezt hívják audiovizuális teljességnek.)
Más nem is nagyon történik. Közben felnőnek a gyerekek, tanulgatják maguk is a kavarást, bármit jelentsen is a szó. (A film szerint AZT jelenti.)
A Tisztelt Olvasó pedig hallgasson zenét, böngésszen betűt, menjen múzeumba! Jobban jár.
(Rendezte: Frank Coraci.)
Bölcs István
