Ők voltak!
Most, hogy az ismét helyére került Tisza-szoborral valóra vált Ady régi álma, és a Wehrmachtnak örök emléket állító Szabadság téri mélygarázsdísz sorsa is egyenesben, ne higgye senki, hogy szünet jön.
A kormány szorgos kölyökkutya módjára próbál mindenütt jeleket hagyni, egy-egy hebrencsül odavizelt szoborszörny, újabb sarc vagy törvény képében.
E tomboló emlékmű-állítási düh közepette üde színfolt, amire a Nem mi voltunk! nevű művészcsoport tagjai vállalkoztak a Belső-Erzsébetvárosban. Ők öten megpróbálják újraértelmezni az emlékállítás ósdi és dohos hagyományait, ezért a jelen apró eseményeinek s könnyen feledett hőseinek állítottak emléktáblákat a bulinegyed lepukkant utcáiban, házfalain. Összesen tizennégy helyen, javarészt a Király és a Kazinczy utcák meg a Klauzál tér vidékén.
Így kapott vicces emléktáblát sok ismeretlen helyi epizód, amelynek hitelességét legalább egy kocsmai asztaltársaságnak, megtörténtét két szentségelő házmesternek kellett egybehangzóan igazolnia. Ne tessék persze nagy ügyekre gondolni, a politikának pedig végképp nem jutott szerep a civil akcióban. A Nem mi voltunk! tagjai – nem tudom, miért tagadják, hiszen a végén úgyis minden kiderül – mernek kis ügyek előtt is fejet hajtani, jelet állítani nekik. Egy képletnek például, amely tablettában alakot öltve egy egész kerületet fakasztott mosolyra, vagy a helynek, ahol a 21. század legnagyobb magyar költője könnyített magán – a sokadik sör után. Mostantól tábla hirdeti a legendás Rákóczi pékség emlékét, ahol 1957 és 2014 között sok másnapos lelt akár éjjel is gyógyulásra, menedékre. Rég feltakarították, de soha nem feledhetjük most már a kerület utcáin hajnalban bizonytalanul tántorgó brit turista hányását, és a 2011-es nagy rozéfröccshullámot, melynek titokzatos kísérőjelenségeként erősen megugrott a savlekötő és az esemény utáni tabletták helyi forgalma.
Köszönet az alkotóknak. Kívánom, ne hagyja el őket a humoruk, még e hamis emlékművekkel teli időkben sem.
Berkó Pál
