A közélet drámái

Egy Király utcai kávézóban találkozunk. A színésznő csak gyógyteát kér. Elegancia és harmónia minden mozdulatában.

– Pedig nagyon szélsőséges alkat vagyok, éjjelente alig alszom, és ez így megy harminc éve!

Álmatlanságának előnye is van: hajnalban kel, jógaórákra jár.

– A jógázástól türelmesebb lettem; azt érzem, a teljesítőképességemnek nincsenek határai.

Tíz éve tagja az Örkénynek, de játszik a Gólem Színházban és a Karinthyban is. Hamarosan Gergye Krisztián koreográfus-rendezővel kezdi próbálni Peter Weiss darabját, a Marat/Sade-ot. A „charentoni elmegyógyintézet színjátszóinak” drámáját női szereposztásban adják elő augusztus végén Zsámbékon. Ősztől a budapesti Átriumban megy a darab.

Nemrég pedig forgatott. Gárdos Péter készülő filmjének, a Hajnali láznak egyik kulcsjelenetében. Másrészt Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című mozijában is szerepet kapott. A történet főhősnője átutazza a huszadik századot, s bárhová költözik, a történelem továbbűzi. A rendező édesanyját Ónodi Eszter alakítja, legjobb barátnőjét Kerekes Viktória.

Különös párhuzam, hogy a színésznő családjában is mindig mindenki költözött. Nagybácsik, nagynénik hagyták el az országot 1956 után. A vasfüggönyön túli szabad világba vágytak. Viktória édesapja 1975-ben emigrált Kanadába, kislánya még csak ötéves volt. Tanítónő édesanyjával itthon maradtak Budapesten.

– Szüleim végtelenül szabad, független, öntörvényű emberek. De kizárólag ez volt bennük a közös.

Apja Torontóban ékszertervező lett, kiállításokat nyert New Yorktól Los Angelesig, ugyanakkor sokáig nem jöhetett haza. Családtagjait sem engedték ki hozzá. Magnókazettákat küldött Pestre a lányának, szalagokon mesélt a tengerentúli szabadságról. Kamasz volt már Viki, amikor először engedélyezték, hogy meglátogathassa az apját. Aki átélte a korszakot, tudja, mit jelentett átröpülni a határon. A férfinak kint új családja lett, örültek volna, ha Viki is kint marad. Ám ő nem akarta egyedül hagyni az édesanyját, s visszatért Budapestre. Később, tizennyolc évesen újra kiment Torontóba. Egy neves modellügynökség ajánlott neki munkát, mégsem maradt. Itthon már fölvették a színművészeti főiskolára.

Kezdetben simának tűnt a színészi pálya. Tehetségére már az általános iskolában felfigyeltek. Amikor dönteni kellett a továbbtanulásról, a szentesi drámatagozatos gimnáziumot választotta, amely akkor talán az egyik legszabadabb szellemiségű iskola volt itthon. Fantasztikus pedagógusoktól tanulhatták, miként működik a színház és a demokrácia. Ők biztatták Vikit, jelentkezzen a színművészetire. Úgy gondolta: ha nem sikerül, más szakmát választ.

Elsőre felvették Kerényi Imre osztályába 1988-ban.
A színésznő nemrég a Facebook-oldalán írt arról, milyen elveszettnek érezték magukat a főiskolán. Mert Kerényit már akkor is jobban érdekelte a politika, mint a színház. Alig figyelt a tanítványaira.

– Osztályunkból ma csak én dolgozom érdemben színészként. Holott tehetséges csapat voltunk. Kerényi összekalapálta a vizsgaelőadásokat, de nem törődött velünk. Akadt, aki otthagyta a főiskolát, „kiitta” magát onnan. Más átkérte magát a párhuzamos színészosztályba, Huszti Péterhez. Egyik osztálytársunk vizsga előtt kiugrott a kollégium ablakából.

Viktória is ott akarta hagyni a főiskolát, de Kerényi azt javasolta, „adjanak egymásnak még egy évet”. Másodikban viszont a növendékek eldöntötték: saját kezükbe veszik a sorsukat.

– Elhívtuk Törőcsik Marit, Benedek Miklóst, Szikora Jánost, Avar Istvánt, hogy tanítsanak minket. Nekik köszönhetem, hogy végül színész lettem.

Zsámbéki Gábor is felfigyelt a végzős színésznőre, és a Katona József Színházba szerződtette 1992-ben. Csodának tűnt, hogy a Kerényi-osztályból valaki ilyen ajánlatot kap. Viki azonban egy év után eljött a Katonából. Úgy érezte, képtelen önmagát adni, állandóan az elvárásainak próbál megfelelni. Zsámbéki búcsúzóul azt mondta neki: „Kívánom, hogy annyi szerencséje legyen a pályán, mint amennyi tehetsége van.”

Kalandosabb évek következtek. Előbb a Budapesti Kamaraszínházban, aztán Kecskeméten, ahol Székely Gábor rendezőosztályának tagjai építettek új csapatot. Bal József lett az igazgató, rendezett ott Bagossy László, Simon Balázs, Novák Eszter is. Jöttek a fiatal színészek: Bíró Kriszta, Debreczeny Csaba, Sághy Tamás. Az új színházi nemzedék felrázta az álmos vidéki várost. Három év után a direktor mandátuma lejárt, mást neveztek ki a helyére. És a fiatalok eljöttek Kecskemétről.

Egyébként Viktóriának akkor Kerényi segített: szerződtette a Madáchba. Újabb költözés Budapestre. Majd amikor Mácsai Pál átvette a Madách Kamara – mai Örkény Színház – irányítását, rögtön „átkérte” magához a színésznőt. Hűséges a Madách téri kis teátrumhoz. Élete egyik legnagyobb ajándékának tartja, hogy itt lehet. Művészileg, emberileg is kitűnő közösségben. A régi kecskeméti játszótársak közül is többen itt vannak.

Mácsai toleráns vezető. Amikor Viktóriát felkérték a TV2 Jóban Rosszban-sorozatának Laura szerepére, egyedül „Pali” véleményét kérdezte meg. Ő végignézte a stáblistát, és kijelentette: „Vállald el nyugodtan, ez is szakmai feladat.”

A színésznőnek akkor már megszületett első fia, Iván. Édesanyja hajnalban buszozott ki Kőbányára, ott vették fel a „csillagkúti” epizódokat, esténként a színházában játszott, éjjel pedig tanulta a tévésorozat következő jeleneteinek szövegét. Három év ment el így a „Csillagvirág klinikán”, s megismerte őt az egész ország. Mégis fellélegzett, amikor kiírták a teleregényből. A filmbéli Laurával autóbaleset végzett, Viktória pedig örült, hogy végre több időt tölthet a gyerekével.

Újra fontos szerepeket kap az Örkényben, s folyton keresi a megújulás lehetőségeit. Ezért játszik független színházakban, kísérleti előadásokban is.

Számára a Gólemben játszani nemcsak művészi kaland, de társadalmi szerepvállalás is. Borgula András megszállottan építi szellemileg, anyagilag is független társulatát. Bemutatták a Mamelosn című háromgenerációs zsidó történetet, amely arról is szól: miként lehet tovább cipelni a tragikus múlt terheit. Viktória úgy játszik benne, hogy egyik fellépti díját is közben felajánlotta az előadás támogatására.

A színésznő júniusban múlt negyvennégy éves. Születésnapját este a Szabadság téren töltötte, a tömeggel együtt énekelte az Örömódát. Úgy érzi, nem elég színészként színpadra állni. A közéletben is ki kell állni a jelentős ügyekért. Ezt tanulta szabadelvű családjától is.

Édesanyját már elvesztette, édesapja negyven év után hazaköltözött – „kalandvágyból” –, és lelkesen vesz részt a demonstrációkon. Lánya az elsők közt tiltakozott a Facebookon a német megszállási emlékmű ellen, a múlt héten pedig felszólalt a Szabadság téren.

Világnézetét nyíltan vállalja, gyerekeit ugyanakkor nagyon félti. Iván tizenkét éves, Éliás, aki másik apától született, három. Tavaly még babakocsiban tolta ki őt a Pride-ra. Élvezték a zenés forgatagot. Másnap fotó jelent meg róluk az egyik internetes oldalon azzal a képaláírással: kiskorú veszélyeztetéséért a Jobbik mindenkit feljelent, aki gyerekkel jelent meg a melegfelvonuláson. Szerencsére „csak” fenyegetés volt. Ám a politikai őrület azóta még jobban elszabadult nálunk. Egykori főiskolai osztályfőnökének közéleti ámokfutását is fájdalommal figyeli Viktória.

Mostanában sokszor eszébe jut: annak idején ő is emigrálhatott volna. Mégis mindig visszajött. Viszont az idő mintha visszafelé rohanna nálunk.

– Nem akarom, hogy megismétlődjön a múlt. Mindent megteszek azért, hogy a fiaim itthon maradhassanak. Egy demokratikus, élhető országban.