Csíksomlyóra vitték a Szent László ereklyét, hogy Ferenc pápa is megérinthesse

2019. június 1., 10:50

Szerző:

Somogyvárról Debrecenbe, utána pedig Nagyváradra vitték a zarándokok a Szent László-ereklyét. Innen érkezett meg Szentegyházára, ahol pénteken este a Szent András-templomban tartott ünnepi szentmisén szimbolikusan átadták a székelyeknek, vagyis a Máltai Lovagrend tagjainak, akik a csíksomlyói pápalátogatásra viszik tovább a lovagkirály földi maradványait.

A cél, hogy a szentatya is megérintse az ereklyét és az azt körülölelő keresztet, utóbbiba belekapaszkodva pedig közösen hajtsanak fejet a zarándokokkal Szent László és a Szűz Mária tiszteletére – fejtette ki a Székelyhonnak Dénes Zoltán biharkeresztesi plébános.

„Itt van Szent László ereklyéje, ami azt jelenti, hogy ő maga is itt van. Ő mindig nagyon szerette a székelyeket” – fogalmazott Koncsag László plébános a szentegyházi templomban.