Legkorábban az év végére épülhet fel Robert Fico 

Robert Fico szlovák miniszterelnök állapota továbbra is súlyos.

2024. május 26., 14:17

Szerző:

Robert Fico legjobb esetben is csak év végére épülhet fel – írja az Új szó. Ján Richter (Smer) szerint a miniszterelnök állapota továbbra is súlyos, és csak a rehabilitációja legalább fél évet vehet igénybe. Közben a besztercebányai kórház is kiadott egy közleményt a miniszterelnök állapotáról. A smeres parlamenti képviselő a közmédia vasárnapi műsorában elmondta, nemrégiben beszélt a miniszterelnökkel telefonon. Hozzátette: véleménye szerint Robert Fico év végére már felépülhet, ami azt jelenti, hogy addigra befejeződhet a rehabilitáció.

„Az állapota még mindig nagyon súlyos. Abban kell reménykedni, hogy nem jön közbe valami váratlan” – közölte Richter. A politikus kiemelte, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Fico sérülései rendkívül súlyosak, ezért úgy véli, felelőtlenség a gyors visszatérésére számítani.

Robert Fico állapotáról a kórház is közleményt adott ki 

Közben a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház kiadott egy hivatalos közleményt a miniszterelnök állapotáról. Azt írták, Fico egészségi állapota megfelel a várakozásoknak, hétfőn ellenőrző vizsgálatokon fog részt venni. További részletekről nem számoltak be.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, kórházba szállították Robert Fico szlovák miniszterelnököt, miután a szlovák kormány Nyitrabányán tartott kihelyezett ülése után meglőtték. Mint kiderült: a helyi kultúrház előtt dördültek el a lövések, amikor Fico az emberek közé ment. A politikust karján és gyomrán érték a lövések.

A szlovák miniszterelnököt a kórházba szállítása után hosszú órákon át műtötték, ami alatt az állapotát stabilizálták. Martin Smatana egészségügyi szakértő később Robert Fico állapota kapcsán kifejtette, az, hogy a szlovák miniszterelnök állapota stabil, azt jelenti, hogy életfunkciói az adott pillanatban ellenőrzés alatt állnak, és nincs közvetlen életveszélyben. Egy lőtt seb azonban lehet olyan súlyos, hogy a páciens állapota kritikus marad.

Robert Fico ellen egy 71 éves költő követte el a merényletet. Szlovák lapinformációk szerint Juraj Cintula a Szlovák Írók Szövetségének aktívan politizáló tagja összesen ötször lőtt a miniszterelnökre. A szlovák védelmi miniszter, Robert Kaliňák közölte, hogy a merénylő bizonyos „közösségek” előtt beszélt azon tervéről, hogy végez Robert Fico szlovák kormányfővel. A tárcavezető szerint ugyanakkor az erre utaló jelek nagy részét még a múlt heti lövöldözés előtt eltüntette. A szlovák Refresher kormányzati forrásokra hivatkozva állítja: a merénylő több embernek is elmondta, mire készül.

(Kiemelt képünkön: Robert Fico szlovák miniszterelnök az ukrán delegációval folytatott kormányzati konzultáción a szlovákiai Michalovce településen 2024. április 11-én. Fotó: Sergii Kharchenko / NurPhoto / NurPhoto via AFP)