Kritikus Robert Fico állapota

Szlovák sajtóhírek szerint egy támadó mellkason és gyomron lőtte Robert Ficót. A szlovák kormányfőt késő este még mindig műtik. A szlovák belügyminiszter szerint az ország „a polgárháború küszöbén áll”.

2024. május 15., 15:21

Szerző:

Kórházba szállították Robert Fico szlovák miniszterelnököt, miután a a szlovák kormány Nyitrabányán tartott kihelyezett ülése után meglőtték.  Mint kiderült: a helyi kultúrház előtt dördültek el a lövések, amikor Fico az emberek közé ment. A politikust karján és gyomrán érték a lövések. 

Este nyolc órakor, a szlovák belügyminiszter sajtótájékoztatón jelentette be, Ficót még mindig operálják. Matúš Šutaj Eštok (Hlas): a merénylő tette politikailag motivált volt, megvalósítását pedig nem sokkal az államfőválasztás után döntötte el.

Hozzátette:

„A polgárháború küszöbén állunk. A kormányfő elleni merénylet ezt bizonyítja”

– állította a belügyminiszter. 

A miniszterelnök kapcsán a Robert Kaliňák védelmi miniszter és kormányfőhelytettes közölte:

„Még mindig a műtőben van, az operáció zajlik” – jelentette ki  Kaliňák. A műtét már több mint három és fél órája tart. A tárcavezető szerint a miniszterelnök állapota „nagyon komplikált”. – írja az Új Szó.

 

A szlovák kormány négy órakor adta ki első hivatalos tájékoztatását a politikus állapotáról, eszerint

Ficót életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba, miután a beavatkozás szükségessége miatt túl sokáig tartott volna őt Pozsonyba szállítani.

Az Új Szó úgy tudja, Fico egészségi állapotára vonatkozó információk embargó alatt állnak. A Markíza TV szerint a besztercebányai sürgősségi osztály orvosi személyzetétől elvették a mobiltelefonjaikat. Mint írják, Ficón CT-vizsgálatot végeztek. 

Szerda este fél hét után Erik Tomáš (Hlas) munka-, szociális és családügyi miniszter nyilatkozott. Mint mondta, a kormányfő állapota továbbra is súlyos. A Markízának azt mondta, hogy még mindig műtik. Tomáš szerint hosszabb operációról van szó, mert a támadó több belső szervet is eltalált.

A Journal N két szemtanúval is beszélt:

"Éppen kezet akartam fogni vele" - mondta egy idősebb férfi. „Amikor eldördültek a lövések, majdnem megsüketültem” – mesélte egy asszony, aki három vagy négy lövést hallott.

Hozzátette: látta, hogy Fico maga a földre zuhan, véres sérüléseket vett észre a mellkasán és a fején. Utóbbi információt egyelőre sehol sem erősítették meg.

Az állítólagos támadót a rendőrök elfogták és lefegyverezték. A környéket a rendőrség körbeszalagozta és kiürítette. A testőrök gondoskodtak a többi kormánytag biztonságáról.

Frissítés: egy költő az elkövető

A támadót Juraj Cintulának hívják. A lévai férfi 1953-ban született. Három verseskötetet írt. Tagja a Szlovák Írószövetségnek - írja az Új Szó.

SLOVAKIA-POLITICS-FICO-SHOOTING

Felfüggesztették a parlament ülését, a kormánypárt az ellenzéket hibáztatja

Zuzana Čaputová köztársasági elnök sajtóközleményben reagált a Robert Fico elleni merényletre

 

Sokkos állapotban vagyok. Ebben a kritikus pillanatban sok erőt kívánok Robert Ficónak ahhoz, hogy felépüljön a támadásból.

 

A szlovák politikai pártok vezetői egységesen elítélték a támadást, és gyors felépülést kívántak Ficónak. Az ellenzéki pártok lefújták a közmédia átalakítása elleni szerdai pozsonyi tüntetést.

A szlovák parlament ülését is megszakították. Ezt Ľuboš Blaha, a kormánypárti SMER képviselője, a parlament elnöke jelentette be, miközben az ellenzék felé fordulva kijelentette, „ez a ti művetek”. A vádra az ellenzéki képviselők kiabálással és szitkozódással válaszoltak.

Orbán Viktor: Imádkozunk

Természetesen Orbán Viktor is reagált a történtekre. Mint írta: "mély megdöbbenéssel értesültem a Robert Fico barátomat ért szörnyű támadásról. Imádkozunk a mielőbbi felépüléséért".

Szijjártó Péter: sokkoló és megdöbbentő a Robert Ficót ért merénylet

Sokkolónak és megdöbbentőnek nevezte a Robert Fico szlovák miniszterelnököt ért merényletet a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, "ki gondolta volna, hogy ilyen durva támadás történhet Közép-Európában?!"

"Reménykedünk a minél gyorsabb felépülésben, s imádkozunk is érte"

- írta a miniszter.

Kiemelte, nagy szükség van Robert Ficóra a szlovák és az európai politikában.

A szlovák kormányfőt lőfegyverrel megsebesítették a Pozsonytól mintegy 150 kilométerre, északkeletre fekvő Nyitrabányán (Handlova). Robert Ficót kórházba vitték, a feltételezett tettest őrizetbe vették.

Kiemelt kép: AFP)