Diákmunka: átlagosan 2000 forintos órabér jár a szorgos diákoknak

Idén nagyjából 120 ezer diák vállalhat munkát, csaknem háromnegyedük iskolaszövetkezeten keresztül. Átlagosan 2000 forintos órabérre számíthatnak a diákok, ha munkát vállalnak.

2024. május 29., 14:09

Szerző:

Átlagosan 2000 forintos órabérre számíthatnak idén azok a diákok, akik munkát vállalnak – írta a hvg.hu a Meló-Diák beszámolója alapján. Az ország legnagyobb iskolaszövetkezeténél tavaly még 1772 forint volt az átlagos órabér, két éve pedig 1470 forintot lehetett keresni, vagyis egy év alatt 13 százalékkal nőhetnek a bérek, míg a két évvel ezelőttihez képest már több mint harmadával lehet többet keresni. Egyre jobban megéri a diákmunka a befektetett időt és energiát.

A Meló-Diák adataiból az is kiderül, hogy a diák munkavállalók aktivitása 2023-ban újra megközelítette a Covid előtti szinteket, idén pedig meg is haladhatják: idén nagyjából 120 ezer diák vállalhat munkát, csaknem háromnegyedük iskolaszövetkezeten keresztül.

Az iskolaszövetkezet arra is felhívja a figyelmet: a diákmunka egyre kevésbé idényjellegű, a diákok jelentős része már nem csupán a nyári hónapokban, de az év többi részében is rendszeresen vállal munkát, amiben szerepet játszhat a megélhetés költségeinek emelkedése is. A Meló-Diák egy korábbi közlése szerint egyébként a nappali tagozaton tanulók 60 százalékát is meghaladja a foglalkoztatottak aránya.

Ezeknek a feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki diákmunkát vállalhasson

Ha a diák munkát szeretne vállalni akkor alapvetően két feltételnek kell megfelelni. Az egyik a korhatár, a másik hogy rendelkezzen adóazonosítóval a diák – mondta Kiss Péter a a Jazzy rádió stúdiójában. Tehát a gyerek múljon el 16 éves, vagy rendelkezzen nappali tagozatos jogviszonnyal, hogy ha a szünidőben vállal munkát, akkor legyen legalább 15 éves. A második feltétel az adókártya adóazonosítójának megléte. Az adószakértő a Business Classban bevallotta, hogy elbukott a 23 T-34-es nyomtatványon, ezen kell ugyanis online igényelni új kártyát, ha elhagyta a gyerek. A jó hír, hogy az ügyfélszolgálatokon is segítenek, és amíg megérkezik az új adó kártya, addig adnak egy igazolást.

Az iskolaszövetkezeten, diákszövetkezeten keresztül végzett munkánál 15% szja-s teherrel kell csak számolni, ugyanis nem lesz biztosított a diák a diákszövetkezeten keresztül végzett munkánál, ezért járulékot nem vonnak tőle. Hallgató jogviszonya miatt orvosi ellátásra jogosuló. Táppénzre nem jogosult és a nyugdíjas éveibe nem fog beszámít bele a diákmunka.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)