Hamarosan elkezdik építeni a Nagykörúton a bringasávot, most pedig az is kiderült, milyen változtatásokat terveznek.
Az erkölcsi bizonyítvány több helyzetben is szükséges lehet, legyen szó hitelfelvételről vagy munkahelyváltásról. Az erkölcsi bozonyítvány igénylése egyszerű, ám vannak esetek, amikor fizetni is kell érte.
Nagy a bérfeszültség az oktatásban, emiatt aláírásgyűjtést indított a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, és követelik az oktatást segítő dolgozók bérrendezését.
Egyre több ember betegszik meg a a hányással és hasmenéssel járó fertőzéstől, a norovírustól. A Nébih is figyelmeztet a fertőzés veszélyeire.
A kátyúk komoly károkat tudnak okozni a gépjárműveken, most eláruljuk, hogyan lehet kártérítést szerezni.
2023. október 18., 14:57
Az indoklás szerint a MET által benyújtott alkotmányjogi panasz nem tett eleget több törvényi követelménynek, ezért az Alkotmánybíróság Czine Ágnes vezette tanácsa azt visszautasította.
2023. október 18., 14:39
A 81 éves korában elhunyt Sólyom László volt köztársasági elnököt római katolikus szertartás szerint, katonai tiszteletadás mellett temették el szerdán a Fiumei úti sírkertben.
2023. október 18., 14:17
Csaknem kétezer járművezetővel szemben indult eljárás menet közben kézben tartott mobiltelefon használata miatt a Focus on the road – Az utat figyeld! elnevezésű akció keretében.
2023. október 18., 14:09
A 30-59 éves korosztály tagjai azzal számolnak, hogy 69 évesen mehetnek majd nyugdíjba. Akiknek pedig van megtakarítása, azok összesen 2,2 millió forinttal rendelkeznek átlagosan.
2023. október 18., 13:48
Gulyás szerint az amerikai nagykövet illetéktelen a magyar külpolitika meghatározásában. Azt javasolja David Pressmannak, hogy „nézegesse” a Biden-Putyin találkozók képeit.
2023. október 18., 13:23
A legfrissebb számítások szerint Orbánék alulbecsülték a 2023-as inflációt, ezért az ígért inflációkövető nyugdíjemelés az idén elmarad.
2023. október 18., 13:06
A Graphisoft alapítója szerint Orbánt leváltani nem lehet, de megbukhat, amint a Fideszen belül elindul egy erózió.
2023. október 18., 12:44
Egészen 2024. május 23-ig maradna a háborús vészhelyzet, ha meghosszabbítják, ahogy azt az igazságügyi miniszter javasolja.
2023. október 18., 12:26
Az októberi nyárban szombat hajnalban többfelé 20 fok felett maradhatnak a minimumok.
2023. október 18., 12:04
Egy uniós tervezet szerint a plug-in hibrid autókról hamarosan le kell venni a zöld rendszámot, ami eddig különböző előnyökkel és kedvezményekkel járt az autótulajdonosok számára.
2023. október 18., 11:20
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a rágcsálók okozta károk mérséklése érdekében azt kéri a hatóságoktól, hogy szélesítsék ki a védekezés lehetőségeit, a károkozásnak jobban kitett területeken az egyszerűbb kijuttatási módszerek és a magasabb dózisok engedélyezését.
2023. október 18., 09:58
Szerdán a Momentum frakciótagjai és Hadházy Ákos a Karmelita kolostor előtt kezdték a napot a tizedik kordonbontásukkal.
2023. október 18., 09:35
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter telefonon közölte a HVG-vel, hogy a folyamatosan halogatott építkezés projektcége is lehúzhatja a redőnyt.
2023. október 18., 08:16
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre a kedd kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2023. október 18., 06:55
Kellemes, őszies időnk lesz.
2023. október 17., 20:23
Budapest több kerületében is át kell rajzolni az egyéni választókerületeket a jövő júniusi önkormányzati választás előtt ugyanis a lakosságszám csökkenése miatt kevesebb képviselői mandátumot osztanak ki – tudta meg a Telex. A Szabad Európa kedden közölt riportja arról számol be, hogy kik lehetnek a 2024-es önkormányzati választás főszereplői.
2023. október 17., 19:35
A magyaroknak és egész Európának az volna a legfontosabb, hogy a szomszédunkban legyen vége a menekültáradatnak, a szankcióknak és a harcoknak – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban.
2023. október 17., 19:11
A rendvédelmi szervek műveleti, valamint partnerszolgálati együttműködése keretében a terrorizmusra és a terrorcselekményekre vonatkozó információk alapján nem indokolt a Magyarországon 2016. március 29. óta hatályban lévő 3-as (közepes) terrorfokozat megváltoztatása – állapította meg keddi ülésén a Terrorellenes Koordinációs Bizottság.