A Vatikán újabb információkat közölt Ferenc pápa állapotáról.
Egyes iskolák sajátos módon próbálják betartani a mobiltelefonok használatának korlátozását.
Orbán Viktor olyan helyről kapott kritikát, ahonnan biztosan nem várta volna.
Hiába az áfa-visszatérítés, kétnaponta sem jut húsétel egy átlagos magyar nyugdíjas asztalára.
Bár reggelente egyelőre még velünk maradnak a fagyok, de napközben már élvezhetjük az igazi tavaszi időjárást készülhetünk.
2023. szeptember 6., 13:26
A K-Monitor kiperelt több mint ötven olyan nem nyilvános, 2000-es kormányhatározatot, amely közérdekű vagyonkezelő alapítványok támogatásáról rendelkezik 2021 és 2023 között.
2023. szeptember 6., 13:17
Már az őszi gombaszezonban is segíti a gombászokat a térképes gombaszakellenőr-kereső.
2023. szeptember 6., 13:02
A bíróság első fokon úgy döntött, a kormánynak nyilvánosságra kell hoznia azt, hogy víziközmű-szolgáltatásért felelős miniszter részére milyen díjmegállapítással, változással kapcsolatos javaslatokat tett a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH).
2023. szeptember 6., 12:19
Andorka Vivien 2012-ben, 17 évesen kapott agyvérzést, jobb kezén kívül teljesen lebénult. Bár lehetne segíteni az állapotán, még gyógytornáról is elküldték. A nő 24 órás ápolásra szorul, amit az édesanyja végez, azonban emiatt nem tud munkát vállalni.
2023. szeptember 6., 10:57
Várkonyi Andrea képe díszíti a falat.
2023. szeptember 6., 10:44
A kormány jövő év március 7-ig ismét meghosszabbította a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”.
2023. szeptember 6., 10:29
A Lánchídról akart leugrani egy férfi, de a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság munkatársai megakadályozták a tragédiát.
2023. szeptember 6., 08:38
Éppen húsz év telt el azóta, hogy az utolsó, Gundel Takács Gábor által vezetett adás is véget ért az egyik közismert kereskedelmi rádióban. Ám azóta sem tűnt el szem elől, ma sem akad olyan ember az országban, aki ne tudná, kiről van szó, amikor meghallja a médiaszakember nevét. Szeptembertől ismét rádióstúdióba ül, a Jazzyn vezeti a Business Class című műsort.
2023. szeptember 6., 08:31
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2023. szeptember 6., 07:53
Több jelentős fejlesztést evett meg a „rezsicsökkentés megvédése” egy, a Magyar Közlönyben megjelent határozat értelmében.
2023. szeptember 6., 07:27
Kiderült, milyen mértékű lehet az inflációt követő nyugdíjemelés. Az arányos, a kapott nyugdíj százalékában kifejezhető emelés azonban nem segít a legszegényebb nyugdíjasok anyagi helyzetén.
2023. szeptember 6., 07:15
Picit felhősebb lesz az ég, de csapadék nem várható.
2023. szeptember 5., 20:05
Nagy Erzsébetet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagját azzal vádolja a kormánymédia, hogy élt a korkedvezményes nyugdíjjal és így szónokol a pedagógusok jogaiért. Nagy Erzsébet egyértelműen tudatos koncepciónak tartja a támadást.
2023. szeptember 5., 19:35
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) teljes megújuláson van túl, az elmúlt egy évben mind a szervezeti felépítés, mind a módszertani megközelítés jelentősen megváltozott, így hatékonyabban tudja betölteni alkotmányos feladatait, ezzel védelmet nyújtva mind a hazai-, mind az uniós források törvényes felhasználásának – közölte Windisch László, az ÁSZ elnöke az Európai Parlament delegációjának májusi látogatásáról tárgyalt jelentés kapcsán.
2023. szeptember 5., 19:06
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Politicónak adott interjút, melyben az uniós pénzekről, a Fidesz európai jobboldali elképzeléseiről, valamint Ukrajnáról is beszélt. Nem palástolta azt a kormányzati véleményt sem, hogy a visszatartott uniós pénzek megszerzésének érdekében megpróbálnak nyomást gyakorolni az Európai Bizottságra.
2023. szeptember 5., 18:42
Z. Kárpát Dániel kérdezte arról Csák János minisztert, nyitott-e a kormány a családi pótlék megduplázására Családi Kártyán. A kérdésére nem érkezett semmilyen reakció a minisztérium részéről.
2023. szeptember 5., 18:33
Borkai Zsolt volt győri polgármester és független polgármester-jelölt a Partizánban Gulyás Mártonnak arra kérdésre, hányszor vette igénybe protituáltak szolgáltatásait csak annyit válaszolt, ez csak a feleségére tartozik, és volt is rá példa, de ez olyan, mintha a székletét vizsgálgatnánk.
2023. szeptember 5., 17:14
Középpontjával Lengyelország felett anticiklon helyezkedik el, amely hatással van kontinensünk legnagyobb részének időjárására, azaz derült, napos időt okoz, csak a völgyekben képződhet némi alacsonyszintű felhőzet, illetve a hegyek felett alakulhat ki több gomoly.