Kiderült, mikor indulhat útnak a magyar érdekeltségű űrmisszió: vajon tényleg kilövik?
Nem elég a második magyar űrhajós kilövése tavasszal, már egy magyar érdekeltségű űrmisszió is körvonalazódni látszik.
Kiderült mikor indulhat útnak az az űrmisszió, melynek magyar érdekeltsége is van, és amely forradalmasíthatja az űrkutatást azáltal, hogy az eddigieknél messzebb szállít növényi, állati, valamint emberi sejteket. Ahogy szintén úttörőnek számít, hogy a minták vissza is térnek a Földre, ezáltal további – akár a rákkutatás területén végzett – vizsgálatokra is lehetőség nyílik. Budapesten tartották ugyanis a Genesis Space Bioscience Konferencia 2025-öt – a MayaSat–1-misszió premiereseményét, melyet a Genoplant Research Institute szervezett – számolt be róla az Index. A Nemzetgazdasági, valamint a Külügyminisztérium képviselőinek részvételével zajló konferencián a MayaSat–1 partnerei és kulcsszereplői beszámoltak a misszióról, egyúttal bemutatták kísérleti beállításaikat.
A portál cikke szerint a résztvevők megosztották tapasztalataikat az űrhajósok egészségéről, a fenntartható élelmiszer-termelésről és a biológiai rendszerek szerepéről a jövőbeli holdi és marsi élőhelyek támogatásában. A konferencia célja a mikrogravitáció biológiai rendszerekre gyakorolt hatásainak vizsgálata volt, különös tekintettel a MayaSat–1 küldetésre, amely során 980 biológiai minta kerül a Nemzetközi Űrállomásnál magasabb pályára – számolt be az Indexnek Mátyás Bence, kutató, agrármérnök, a Genesis Analytics Ltd. alapító-vezérigazgatója, aki Genesis: The New Beginnings című könyvében is beszámolt a Mars terraformálási koncepciójáról, kutatási eredményeiről, valamint a MayaSat–1 misszió részleteiről.
Itt landol majd az űrmisszió kapszulája
A MayaSat–1 felbocsátására legkorábban idén júniusban kerül sor. A Nyx űrkapszula landolási helyszíne Hawaii partjainál lesz. Ennek tükrében a kutatók leghamarabb júliusra várhatják a minták visszatérését. A visszanyert mintákat a szlovéniai Murski Crnciben megnyitott, részben magyar érdekeltségű Genoplant Research Institute-ben elemzik majd – jelentette be Mátyás Bence.
A NASA jóváhagyta az Axiom Space 4-es missziójához szükséges engedélyeket, így hosszas várakozás után útnak indulhat a második magyar űrhajós az űrbe – írja a 444. A 2025 tavaszán induló expedíció során az űrhajósok a Kennedy Űrközpontból a Nemzetközi Űrállomásra tartanak majd, a négytagú legénység tagjai pedig a NASA közleménye szerint
(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Pixabay)