Ekkor térhet vissza a Földre az űrben rekedt két űrhajós

A két amerikai űrhajós, Sunita Williams és Barry Wilmore, eredetileg nyolc napot töltöttek volna el a világűrben.

2024. augusztus 17., 11:46

Szerző:

Az amerikai űrhajózási hivatal szerint lehetséges, hogy 2025 februárjában a SpaceX Crew Dragon űrhajóján térhetnek vissza a Boeing Starliner első űrhajósai – Sunita Williams és Barry Wilmore –, ha addig nem találnak más megoldást a Starliner biztonságos visszatérésére – írja cikkében az Index.

A portál felidézte: a Dragon és a Starliner ugyanannak a civil űrhajófejlesztési pályázatnak a nyertesei, amit a NASA űrsiklóprogramjának lezárása után hirdettek meg. A Boeingnél azonban több éves csúszást szenvedett a fejlesztés, ami milliárdos veszteségekhez vezetett. A Starliner idén június elején szállított először utasokat, de a nyolcnaposra tervezett küldetés az űrhajó fedélzeti fúvókáinak technikai problémái miatt két hónaposra nyúlt.

A malőr nehéz döntés elé állította a programba több milliárd dollárt fektető NASA-t, amelynek szüksége lenne az új űrhajóra, de az emberi élet védelme érdekében készek a SpaceX űrhajóján az űrhajósokat visszahozni. Júliusban még augusztus közepére ígérték, utóbb azonban augusztus végére tolták a Starliner sorsával kapcsolatos döntést.

Nem találják a probléma okát

Érdekesség, hogy az űrhajón útközben felfedezett héliumszivárgás okát azóta sem találják, ezért ragadtak az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomáson. A visszatéréshez számos szempontot figyelembe kell venni az űrjármű állapotán kívül is, hiszen befolyásoló tényező az időjárás, az alkatrészek javítása és más űrhajók mozgása is. Ám a Boeing űrhajósprogramért felelős alelnöke, Mark Nappi, illetve Steve Stich is igyekezett mindenkit megnyugtatni. Mindketten úgy nyilatkoztak, hogy a két asztronauta, Sunita Williams és Barry Wilmore rendelkezésére áll egy mentőkabin is, amelyet szükség esetén használhatnak, így jelenleg biztonságban vannak.

Csúszik a magyar űrhajós kilövése

Bár nincs nyíltan kimondva, ám nem lenne meglepő, ha az űrben rekedt asztronauták miatt csúszna Kapu Tibor, a következő magyar űrhajós bevetése, ami mint korábban kiderült, csak 2025 tavaszára várható. Az Ax-4 indulását eredetileg 2024 októberre tervezték, a halasztást a NASA illetékesei jelentették be az X-en.

Az erről szóló bejegyzésben a NASA azt írta, hogy az Ax-4 legénysége a Multilateral Crew Operations Panel nevű testület jóváhagyására vár, az ő engedélyük kell ugyanis ahhoz, hogy az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra utazzanak.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Pixabay / Pexels)