Pár napra mentek volna, de 2025-ig az űrben ragadhat a NASA két űrhajósa

Noha csak nyolc napot töltöttek volna az űrben, könnyen lehet, hogy 2025-ig a Nemzetközi Űrállomáson marad a nyár elején kilőtt két amerikai űrhajós.

2024. augusztus 9., 12:47

Szerző:

Egészen 2025-ig a Nemzetközi Űrállomáson ragadhat Sunita Williams és Butch Wilmore, a meghibásodott Boeing Starliner két űrhajósa – írja a Guardian cikke alapján a Telex. A két amerikai űrhajós még júniusban indult el az űrbe egy nyolcnaposra tervezett küldetésre, de már az űrállomásra tartó úton is több problémát észleltek: szivárgott a hélium, valamint meghibásodott néhány manőverező hajtómű és szelep. Emiatt hamar felmerült, hogy pár nap helyett akár hónapokig is az ISS-en maradhatnak, mert ugyan az űrhajó valószínűleg probléma nélkül vissza tudná szállítani az asztronautákat, a NASA és a Boeing inkább biztosra menne e tekintetben.

A NASA egyébként a mentőakció miatt elhalasztja a SpaceX következő küldetését, és tárgyalásokat folytat acéggel arról, hogy két helyet üresen hagyjanak a Crew Dragon közelgő indításán. Ami azonban óriási fiaskó lehet a Boeing számára, hiszen ha ez megvalósul, akkor a két asztronauta nem az ő, hanem a SpaceX űrhajóján térhet vissza a Földre.

Komoly csúszással lőtt ki a két űrhajós

A Boeing és a SpaceX ugyanakkor szerződtek le az amerikai kormánnyal, de míg előbbi csak tíz évvel később tudott összerakni egy működő, emberekkel tesztelhető kapszulát, addig Elon Musk űrcége sokkal kevesebb pénzből már rég elkészült a Crew Dragon űrhajókkal, amelyek 2020 óta tizenkétszer vittek fel legénységet az űrbe.

A Boeing CST-100 Starliner űrhajójának már a fejlesztése is több évet csúszott. Az első, legénység nélküli tesztrepülést már 2019-ben tervezték, de csak 2022-ben történhetett meg. A legénységgel végzett tesztrepülést különböző rendellenességek miatt többször el is halasztották az elmúlt hónapokban, amíg június 5-én a két asztronautával, Butch Wilmore-ral és Suni Williamsszel a fedélzetén elindult a világűrbe a floridai Kennedy Űrközpontból.

Nem találják a probléma okát

Érdekesség, hogy az útközben felfedezett héliumszivárgás okát azóta sem találják, ezért ragadtak az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomáson. A visszatéréshez számos szempontot figyelembe kell venni az űrjármű állapotán kívül is, hiszen befolyásoló tényező az időjárás, az alkatrészek javítása és más űrhajók mozgása is. Ám a Boeing űrhajósprogramért felelős alelnöke, Mark Nappi, illetve Steve Stich is igyekezett mindenkit megnyugtatni. Mindketten úgy nyilatkoztak, hogy a két asztronauta, Sunita Williams és Barry Wilmore rendelkezésére áll egy mentőkabin is, amelyet szükség esetén használhatnak, így jelenleg biztonságban vannak.

Végül pedig egy idevágó film, mely tökéletesen ábrázolja a NASA minden problémáját, amin az ott dolgozó tudósok bizonyára ezekben a percekben is törik a fejüket:

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Pixabay / Pexels)