Aki autóba ül, annak érdemes tudnia, hogy idén is átfogó ellenőrzést végeznek a hatóságok.
Rogán Antal újra elkápráztatta a hazai közvéleményt azzal, hogy az általa vezetett hivatal levédetné a „Jó hír” kifejezést, illetve az ahhoz kapcsolódó kormányzati plakátokat.
Bár a közutaktól eltérő forgalmat bonyolít, de Budapest egyik fontos közlekedési területén is korlátoznák az áthaladó járművek számát.
Egyre jobban melegszik az időjárás, már a nagykabátot is ledobhatjuk.
Bár sokan bele sem gondolnak, de a rendőrség lopásnak minősíti, ha ezeket a tárgyakat valaki hazaviszi.
2023. szeptember 10., 10:26
A 38. Wizz Air Nemzetközi félmaraton, valamint a Magyarország-Csehország válogatott labdarúgó mérkőzés miatt utakat zárnak le vasárnap a fővárosban, ezért változik a közösségi közlekedési járatok útvonala – közölte a BKK.
2023. szeptember 10., 09:43
Így elsőként több tonna adományt szállítanak a földrengésben leginkább érintett térségekbe.
2023. szeptember 10., 08:59
A Fidesz őszi tisztújító kongresszusra készül.
2023. szeptember 10., 08:19
Brüsszel a baloldat fizeti, a tanárok béremeléséhez szükséges forrás helyett – erről beszélt a kormánypárti politikus a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2023. szeptember 10., 07:23
Vasárnap délután 26 és 32 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.
2023. szeptember 9., 20:46
A Margit-szigeten gyűlt össze az ellenzék egy része.
2023. szeptember 9., 20:10
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2023. szeptember 9., 19:58
Délutáni és éjszakai repüléseket hajt végre a Magyar Honvédség.
2023. szeptember 9., 19:14
Levelet írt Kovács Gergely.
2023. szeptember 9., 18:19
Továbbra is 26 és 32 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk.
2023. szeptember 9., 18:09
Egy munkagép teljesen kiégett, valamint egy konténerben húsz-harminc köbméternyi szemét is lángra kapott.
2023. szeptember 9., 17:20
Rafal Pál szervező szerint a magyarság egy dologban tart össze, ez pedig a faji alapú rasszizmus.
2023. szeptember 9., 16:46
Inkább hagymafesztiválra ment a miniszter.
2023. szeptember 9., 16:33
Ungár Péter társelnököt választotta a jövő évi európai parlamenti választási listavezetőjének szombati budapesti kongresszusán az LMP.
2023. szeptember 9., 16:28
Brüsszelben változásokat kell elérni, ehhez Európában és Magyarországon is a jobboldali képviselőknek kell bizalmat kapniuk a jövő évi európai uniós választáson – hangsúlyozta a miniszterelnök politikai igazgatója a Somogy vármegyei Kötcsén, a Polgári Magyarországért Alapítvány Polgári Piknik elnevezésű rendezvényének helyet adó Dobozy-kúria előtt újságíróknak.
2023. szeptember 9., 16:08
A Magyar Hang úgy tudja, hogy a Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-ből menesztik Demeter embereit.
2023. szeptember 9., 14:49
Útszűkületen kell áthajtani.
2023. szeptember 9., 14:31
A miniszterelnök érkezésére már nem voltak újságírók a bejáratnál.