Ingyen fröccs, pörkölt és panelbeszélgetések az ellenzéki SzázSzón

A Margit-szigeten gyűlt össze az ellenzék egy része.

2023. szeptember 9., 20:46

Szerző:

Amíg a Fidesz zárt kapuk mögött a kötcsei pikniken kapott iránymutatást Orbán Viktor miniszterelnöktől, Ujhelyi István és Horgas Péter szervezésében a Margit-szigeten majális hangulatban gyűlt össze nagyjából kétszáz ellenzéki a HVG tudósítása szerint. A legtöbbször a Farkasházy Tivadarral történt félreértés miatt sajtóba került SzázSzót a Farkasházy által másfél évtizeden át szervezett balatonszárszói találkozók felújításának szánták.

A Margit-szigeti rendezvény a HVG szerint azonban egész más lehetett, mint elődje. Előzetes bejelentéséhez hűen Farkasházy nem jelent meg, ellenben több ellenzéki közszereplő is kilátogatott, – a teljesség igénye nélkül – jelen volt Oltai Kata és Nagy Zsolt, Szentesi Éva, Lukácsi Katalin, Márki-Zay Péter, Jordán Tamás. Ujhelyi állítása szerint majdnem húsz civil szervezet és nyolc szakszervezet is ott volt, valamint ingyenes marhapörkölttel, sörrel, borral és fröccsel is készültek. 

A nap folyamán több panelbeszélgetésre is sor került. Bár a portál szerint nem volt célja az eseménynek, hogy vita alakuljon ki a felek között Kuncze Gábor volt belügyminiszter és Perlaky-Borsos Noel beszélgetése során

Kuncze kritizálta a diáktüntetőket azért, hogy pártmentes demonstrációkat hirdettek. 

Perlaky-Borsos Noel elmondta, hogy az összes ellenzéki párt felszólalt a státusztörvény elfogadásának napján a tüntetők színpadán.

Felszólalt még Bod-Péter Ákos, aki azt vezette le, hogy közgazdasági értelemben a recesszió ellenére sincs válság, Kaiser Ferenc egyetemi docens, Oszkó Péter és Andor László volt uniós biztos Magyarország geopolitikai helyzetéről és szuverenitásáról beszélgetett, bár a HVG tudósítója szerint nem a nyilvános programok az ehhez hasonló rendezvények lényege, sokkal inkább a találkozás, és az programokkal párhuzamosan folyó bizalmas beszélgetések. 

Nagy Zsolt színművész kritikát gyakorolt a színpadon, azt mondta, majdnem elaludt Oszkóék beszélgetésén.

„Két órája nem történik más, mint hogy dagasztjuk a szart. Ne szeressetek!” 

– hangzott el. Ez pedig a következő panelbeszélgetésre is rányomta a bélyegét. Oltai Kata, Szentesi Éva és Nagy Zsolt eredetileg arról beszélt volna, hogy hol fog tartani a világ ötven év múlva.

(Kiemelt képünkön Ujhelyi István a Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti képviselője 2021. November 26-án. Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu)

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak: a jövő hét első napján még akár 31 Celsius-fok is lehet a Dél-Alföldön, majd beborul az ég, és többfelé kell esőre, akár zivatarra is készülni. A hét közepétől ugyan csökken a csapadékhajlam, de a hőmérséklet jelentősen visszaesik, a legmelegebb órákban mindössze 10-16 Celsius-fok várható, a hidegre hajlamos helyeken pedig visszatérhet a gyenge hajnali fagy. A szél sokfelé lesz erős - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.

Tizenöt emberéletet követelt már idén a figyelmetlenség és a szabályok megszegése - közölte honlapján szombaton a MÁV, körültekintő közlekedésre kérve az utazókat. A MÁV-csoport adatai szerint vasúti átjárókban idén eddig 16 baleset történt, öttel több, mint a tavalyi év hasonló időszakában, ezek közül egy halállal végződött, három súlyos sérülésekkel járt.