Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2021. május 11., 14:30
Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke korábban azt mondta, az ingatlan fenntartása nem lenne racionális.
2021. május 11., 13:47
A NER új csillagának gazdálkodását a koronavírus-járvány sem rázta meg.
2021. május 11., 13:09
A javaslat a 2006 óta fideszes vezetésű Belváros lakásértékesítési módszerére emlékeztet, ott 2010 és 2014 között tették lehetővé, hogy a műemlékvédelem alatt álló házak lakásait felújítás nélkül adja el az önkormányzat, és a módosítást sok tucatnyi eladás követte.
2021. május 11., 12:41
Dr. Sógor Zsolt, a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck képviselője szerint egyértelmű a helyzet, a Viking és a mögötte haladó hajó kapitánya másfél hónappal korábban Hollandiában is balesetet okozott.
2021. május 11., 11:38
Korábban milliárdos turisztikai fejlesztéseket terveztek a közelébe, most az egész erdőt kitermelték.
2021. május 11., 10:41
Zugló országgyűlési képviselője szerint Várnai illetéktelenül vitte el a Róna utcából a kihelyezett botlatóköveket, Várnai László viszont azt állítja, lakossági bejelentés alapján cselekedett, a kövek megőrzéséről pedig tájékoztatta az illetékeseket.
2021. május 11., 10:24
A vízalatti hangszórók meghibásodása miatt elhalasztották a szinkronúszó párosok technikai versenyének hétfői döntőjét a Budapesten zajló vizes Európa-bajnokság nyitónapján - írta az MTI.
2021. május 11., 09:58
A fideszes országgyűlési képviselő szerint kevés szó esik az emberek átlagos egészségügyi állapotáról, ami szerinte sokat hozzátesz a halálozási adatokhoz.
2021. május 11., 09:49
Kedden az új fertőzöttek száma is rendkívül alacsony volt, mindössze 493, de ebből még korai lenne messzemenő következtetést levonni.
2021. május 11., 09:30
A Népszava információi szerint az Európai Unió vezetői közölték a magyar delegációval: az uniós helyreállítási alap igénybevételére kidolgozott magyar terveket annyira rossznak tartják, hogy ebben a formában nem fogják támogatni.
2021. május 11., 08:08
Állatkínzás miatt indult ellene eljárás, Alfi, a kiskutya már biztonságban van.
2021. május 11., 08:05
A helyükön zöldfelület, közösségi tér lesz - közölte a XII. kerületi önkormányzat. Jelentős mértékben növekszik a zöldterület: nemcsak füvesítenek, hanem mintegy hetven fát és több száz cserjét ültetnek.
2021. május 11., 07:28
Részleteket nem árultak el, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított az eset körülményeinek tisztázására.
2021. május 11., 05:50
A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok körül alakul hazánkban.
2021. május 10., 21:26
A Csongrád-Csanád megyei Forráskútnál történt balesetben a 70 éves pilótaéletét vesztette, az eset körülményeit a légügyi hatóság bevonásával vizsgálják.
2021. május 10., 21:06
A Libri irodalmi közönségdíjat pedig Grecsó Krisztián Magamról többet című verseskötete kapta.
2021. május 10., 20:09
Az angoljával kezdte ki a Fidesz a főpolgármestert, aki erre válaszul Orbán orosz- és kínai nyelvtudásával vágott vissza a Facebookon.
2021. május 10., 20:02
A független országgyűlési képviselő szerint korai azonban még arról beszélni, hogy ellenzéki győzelem esetén milyen pozíciót vállalna egy új kormányban, mert még először a miniszterelnök-jelöltet kellene megtalálni.