Milliárdos lett Rogán Cecília békásmegyeri panelba bejelentett üzleti partnere

A NER új csillagának gazdálkodását a koronavírus-járvány sem rázta meg.

2021. május 11., 13:47

Szerző:

A NER-közeli cégek új csillagának 2020-as beszámolóját szemlézte a hvg.hu. A Magno Studio Kft jóval a hatáidő előtt közölte 2020-es számait, ebből pedig az derül ki, hogy a tulajdonos, Horváth László a válság évében milliárdossá lépett elő.

A Magno Studio Kft. egy papíron négy főt foglalkoztató cég. Először akkor került be a hírekbe, amikor az Átlátszó megírta, hogy ők is részesülnek a propagandapénzekből. A Stop Soros kampányból például a lap szerint majdnem 700 millió forintot húztak, a 2018-as választás előtt pedig csaknem 4 milliárd forintot.

A cégről ezután derült ki a nyilvánosság számára, hogy a tulajdonosa egy bizonyos Horváth László, aki egy békásmegyeri panelba van bejelentve. A hvg.hu adatkérése nyomán az is kiderült, hogy a Rogán Cecíliához köthető fitneszrendezvényekre juttatott MVM-es állami szponzorpénzek nem Rogán Cecíliáék cégénél, hanem szervezőként a Magno Studió Kft-nál landoltak, ami azt jeleni, hogy ez a cég szervezhette a Rogán Cecília-féle fitneszrendezvényeket.

A lap azt írja, a cég a semmiből érkezett meg a propagandapénzekhez, utána nem sokkal derült kiderült ki róla, hogy Rogán Cecília rendezvényei is őket kérték fel fontos feladatokra. Arra a kérdésre, hogy kormányzati kampányokhoz miért épp a Magno Studio Kft.-t választották partnernek, Rogán Antal azt mondta, a magyar kormány összes kampányát egy ügynökség szervezi, akik szabadon választhatják meg, hogy milyen alvállalkozókkal dolgoznak. Azt is hozzátette, ő még sosem járt a cégnél, azt pedig a kérdéses ügynökség tudja megmondani, miért pont ez a céget foglalkoztatják.

A Magno Studio Kft. szárnyalása tovább folytatódott a válság évében, sőt, tavaly rekorderedményt ért el: a 2019-es 170 milliós nyereség 2020-ban 1,142 milliárd forintra duzzadt. A pénzt Horváth fel is vette osztalékként, ennek összege 1,14 milliárd forintot.

Ahogy a számokból látható, a cég 2016-ban még mindössze 30 millió forint profitot termelt, innen sikerült valahogy 1 milliárd forintig elrugaszkodniuk 2020-ra. A beszámolóban kitérnek a vírushelyzetre is, erről a cég azt írja: „A Covid–19 koronavírus-világjárvány okozta helyzet a Magno Studio Kft. gazdálkodására is hatást gyakorol, de az a gazdálkodás folytatásával kapcsolatban lényeges ismert bizonytalanságot nem jelent”.

(Kiemelt képünk illusztráció: MTVA/Bizományosi | Juhász Gábor)

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.