Soltész Rezső megható vallomása: A nagyobbik unokám egy sérült kisfiú
Soltész Rezső ritkán beszél a családjáról, de most kivételt tett.
Példamutató szeretettel beszél a Heti libazsír című interjúsorozat legfrissebb részében Soltész Rezső a családjáról, és említi, hogy a családhoz tartozik egy sérült kisfiú is, akivel a legendás énekes rendszeresen foglalkozik.
Soltész Rezső a családjáról
Soltész Rezső 1966-ban házasodott össze feleségével, Lamm Judittal, aki most már több, mint öt évvel ezelőtt, 2019-ben hunyt el. A házasságából két lánya született, Ágnes 1967-ban, Judit pedig 1971-ben – mindketten még jóval azelőtt, hogy az énekes szupersztárrá avanzsált volna a Szóljon hangosan az ének című dal révén, amivel az 1981-es Táncdalfesztiválon aratott hatalmas sikert.
Soltész Rezső így beszél a lányairól, akik közül Ágnest hívták a tévébe szerepelni annak idején, de végül pénzügyi tanácsadó lett belőle, majd innen művészi :
„[Gál György] nagyon hajtott az Ágira, hogy menjen be a tévébe és csinálja, és akkor ezt mi nem engedtük. Nem is nagyon akarta egyébként, de nem engedtük, mert azt mondtuk, hogy álljon meg a lábán. És most persze nincs egy könnyű élete, de most keramikusművész. Nagyon későn, 50 éves kora körül talált rá erre a formára. Iszonyatos kézügyessége és nagyon jó ízlése van és nagyon büszke vagyok rá.”
Soltész Rezső a másik lányáról, Juditról pedig a következőket mondja:
„A másik lányom pedig eladta magát. Ő az, aki a filmes vonalat, a nagypapa vonalát továbbvitte, mert ő a Herendi Gábornak az első asszisztense... Ő most Angliában van. [...] A Kincsem című filmet ő csinálta, de közben nyilván nyitott a világra, és most majdnem a végéig csinálta az FBI című amerikai sorozatot, ami egy nagyon kemény munka volt, és repkedett Európában mindenhova, tehát azt se tudom, mikor hol veszi a telefont föl. És most meg Angliában van kint, két epizódját csinálja A sárkányok háza című sztorinak. Iszonyatos munka.”
És Soltész Rezső az interjú legvégén említi, hogy a beszélgetés napján nem lesz fellépés, mert az unokájával fog időt tölteni:
„Ma nem lépek fel. Mert most unokázás van. Délután a lányom elmegy a nagyobbik unokámhoz Luxemburgba, délután száll gépre. Én kimegyek Csobánkára. A nagyobb unokám egy sérült kisfiú, akit imádunk, és ezt a pár napot, ami a hétvégéig hátravan, együtt töltjük.”
Alább találja a teljes interjút.
(Kiemelt kép: YouTube/Rangos Katalin)