Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2021. május 10., 19:58
Komáromi Zoltán háziorvos, a Demokratikus Koalíció egészségpolitikusa kifogásolta, hogy előbb a kormányfő bejelent valamit, és aztán kezdik hozzáigazítani a jogi hátteret.
2021. május 10., 18:32
A kormány és a Fidesz eddig „oltásellenes baloldal”-t emlegetett, most a külügyminiszter a „liberális propagandahadjáratot” bírálta a WHO által jóváhagyott kínai vakcinával szemben tanúsított korábbi ellenállás miatt.
2021. május 10., 18:05
Döme Zsuzsanna szerint az a felelős kommunikáció, ha olyan ügyekről beszélnek, amelyekben tudnak valamit tenni – mondta a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke a Klubrádióban.
2021. május 10., 17:48
A magyar nyelvre kell építeni a jövőképet Matolcsy György szerint. A jegybankelnök kifejtette gondolatait az ősi tudásról, a magyarok lelki szerkezetéről és a jövőről is.
2021. május 10., 16:49
Az EMIH vezető rabbija szerint a Mazsihisz elnökének el kellene döntenie, hogy vagy tárgyalási úton, vagy a vallási joghatóság előtt áll-e készen egy több évtizedes, igazságtalan helyzet rendezésére. Heisler azt mondta, a jeruzsálemi bíróság nincs tisztában a magyarországi helyzettel.
2021. május 10., 16:28
Több pénzt ígértek az ellenzéki pártok a mentősöknek és a mentésügynek május 10-én, a mentők napja alkalmából. A kormány és Kásler Miklós miniszter is megköszönte a munkájukat.
2021. május 10., 15:26
A 25 éves pápai férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indítottak eljárást.
2021. május 10., 15:25
Az Országgyűlés elnöke „a politika polarizációja” és a „bolsevik” elveket valló „európai baloldal” miatt is aggódik.
2021. május 10., 14:54
Hatalmas, 56 kilós és 212 centi hosszú volt a szürkeharcsa, amit az igazságyügyi szakértő szerint orvhalászattal fogtak ki. Már az is megvolt, melyik étteremnek viszik.
2021. május 10., 14:48
Valóban túlterheléses támadás érte a vakcinaregisztrációs oldalt – közölte a rendőrség, több nyomozás is indult, a legutóbbi, április 30-i esetet is elemzik.
2021. május 10., 14:02
Az operatív törzs sajtótájékoztatóján az is kiderült, hogy a legrosszabb időszakban 2,5 százalék volt a fertőzöttek aránya a mentőszolgálatnál.
2021. május 10., 13:53
A Hadházynak panaszkodó kisvaszariak szerint a polgármester azoknak nem adott az ingyenkrumpliból, akik lájkolták az ellenzéki politikus videóját a falu uniós támogatásának felhasználásáról.
2021. május 10., 13:38
2026-ig kivezetnék a szénerőműveket, Paks II. pedig nem épülhetne meg a jelenlegi formájában.
2021. május 10., 13:05
A biztonságos betegellátáshoz naponta 1500-1600 véradóra volna szükség, de a járványhelyzetben számuk néhány százzal csökkent, a nyár pedig amúgy is kritikus időszak.
2021. május 10., 12:41
A Tesla futurisztikus pickupjával a techguru több közlekedési szabálysértést is elkövetett a videók alapján.
2021. május 10., 12:11
A NAV Bűnügyi Igazgatósága feljelentés-kiegészítést rendelt el a felcsúti fociakadémia tavalyi milliárdos tao-pénze ügyében, amit vitatható módon, szabálytalanul ítélhetett oda az MLSZ.
2021. május 10., 11:27
Egészen pontosan "tájékoztatás céljából tartandó egyeztetés" a találkozó elnevezése. Baranyi azt várta volna, hogy bevonják őket a döntések előkészítésébe.
2021. május 10., 11:08
Három perc alatt gyűlt össze a kitűzött 100 ezer dollár, jelenleg 1,2 millió dollárnál tartanak. A különleges mozgó ülés játékhoz, munkához és pihenéshez is jó.