Szorosabbra fűzi együttműködését az MSZP és az LMP a környezetvédelem érdekében

2026-ig kivezetnék a szénerőműveket, Paks II. pedig nem épülhetne meg a jelenlegi formájában.

2021. május 10., 13:38

Szerző:

A környezet- és klímavédelemnek hangsúlyos részt kell kapnia a hatpárti ellenzéki választási szövetség programjában és a következő kormány kiemelt céljává kell tenni. Ennek érdekében erősíti meg együttműködését az MSZP és az LMP - jelentette be hétfői online sajtótájékoztatóján a két párt társelnöke.

Tóth Bertalan (MSZP) a madarak és fák napján tartott közös tájékoztatón elmondta: az MSZP programjának egyik pillére a klíma-, környezet- és természetvédelem, a kérdés ugyanis azonnali cselekvést igényel. Épp ezért kormányzásuk idején önálló minisztérium kezelné a területet, a vízüggyel kiegészülve - írja az MTI. Emellett azt is kikötnék, hogy a szénerőműveket 2026-ig be kellene zárni, emellett fejleszteni a nap- és a szélenergia adta lehetőségeket.

"Arra törekszünk, hogy Paks II. a jelenlegi tervek szerint ne valósuljon meg és az atomenergia hosszú távú felhasználásáról népszavazás dönthessen" - emelte ki.

Emellett épületszigetelési programot is sürgetett az MSZP társelnöke, az erdők védelme és bővítése, a Balaton, valamint más természetes vizek megvédése mellett. Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke a környezetvédelem intézményrendszerének visszaállítását ígérte, kiegészítve azokat a klímaügyi és vízügyi területekkel. Emellett arról is beszélt, hogy az unióból érkező forrásokat kormányuk zöld fordulatra fordítaná, nem pedig "oligarchák zsebébe juttatná". Kijelentette: a 2022-es választás után a most ellenzékben lévő pártok eredményesen működnek majd együtt a környezet- és természetvédelem érdekében.

Hangsúlyozta, az országot fenntartható pályára kell állítani, amelyben a társadalmi, gazdasági és környezeti kérdéseket egy rendszerben kell kezelni. "Olyan ország kell, amelyben mindannyian harmóniában élünk a természettel és egymással" - fogalmazott, majd hozzátette: a kormány azonban bebizonyította, hogy a környezetvédelmet luxusnak tekinti.

(Kiemelt kép: Schmuck Erzsébet és Dr. Tóth Bertalan az LMP és az MSZP közös sajtótájékoztatóján. Fotó: az MSZP Facebook-oldala)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.