Ezeket az utakat felejtse el nyáron, lezárások lesznek
Bár a Balaton felé tartó sávokon nem kezdődnek új felújítások, így is lesznek sávlezárások, forgalomterelések és trükkös kerülőutak, főleg Érdnél.
Idén nyáron sem ússzuk meg felújítás nélkül: folytatódik az ország történetének legnagyobb volumenű gyorsforgalmi útfelújítása, amely az M7-es autópályát is érinti. A jó hír, hogy a Balaton irányába haladóknak valamivel kedvezőbb forgalmi viszonyokkal kell számolniuk, ám így is lesznek utak, ahol forgalomkorlátozás és sávelhúzás nehezíti a közlekedést – hívja fel a figyelmet a Dívány. A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek a 2022 szeptemberében üzemeltetésre, fenntartásra, felújításra átvett 1237 kilométer gyorsforgalmi úthálózatból mintegy 540 kilométert kell a többivel megegyező műszaki szintre hozni három év alatt, idén augusztus 31-ig.
Kátyú helyett kényszerkanyar: nyári korlátozások az utakon
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. június 21-től bevezet néhány könnyítést a nyaralási szezon miatt. A Balatonvilágosig tartó szakaszon nem indul újabb építkezés, így a forgalom Budapest felé három, a Balaton felé két sávon haladhat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének problémás pontok a térképen.
Június 13. és augusztus 8. között az M7-es 17-es és 22-es kilométerszelvénye között (Érd térségében) 2+1+2 sávos forgalomterelésre kell számítani. A munkálatok két ütemben zajlanak: az elsőben a Balaton felé vezető belső sáv, illetve Budapest irányába két belső sáv lesz nyitva. A második ütemben a Balaton felé tartók ugyanazt a belső sávot használhatják, a főváros felé viszont már csak a leállósáv és a külső sáv marad meg.
Az érdi csomópont sem ússza meg a változásokat. Június 15-ig a lehajtók zárva lesznek, a 14-es kilométernél biztosított visszafordulási lehetőséggel. Ezt követően, június 20. és 23. között ismét zárják a felhajtókat – kerülőútként az Iparos utca – Törökbálinti út – M7 – M0 csomópont útvonalat ajánlják.
A közlekedőknek tehát érdemes időben tervezni és folyamatosan figyelni a forgalmi híreket, különösen hétvégéken, amikor megindul a tömeges nyaralás a Balaton irányába. Az előrelátás itt tényleg időt spórolhat, és megkíméli az idegeket is.
(Kiemelt képünk forrása: Wikipédia)