Komáromi: Kapkodó és dilettáns a magyar járványkezelés

Komáromi Zoltán háziorvos, a Demokratikus Koalíció egészségpolitikusa kifogásolta, hogy előbb a kormányfő bejelent valamit, és aztán kezdik hozzáigazítani a jogi hátteret.

2021. május 10., 19:58

Szerző:

Az egész járványon „végigvonul a dilettantizmus és kapkodás” – mondta a Klubrádióban Komáromi Zoltán háziorvos, a Demokratikus Koalíció (DK) egészségpolitikusa. Azt mondta: sokszor a háziorvosok nem is tudnak róla, hogy egy beteg már kapott valamilyen oltást, nem kapnak erről visszajelzést, és amikor jelzi feléjük a hatóság, hogy küldhetnek 50-100 embert oltópontra, olyanokat is küldenének, akik már kaptak oltást.

Komáromi feltette a kérdést: kihez forduljon egy beteg, ha volt védőoltáson, de nem kapott plasztikkártyát, fölment a honlapra, írt emailt, arra nem kapott választ, és szeretne például elmenni egy étterembe. Ha egy praxisban 2-300 betegnek van ilyen problémája, azzal leterheli a rendelőt, ahol inkább a betegekkel vagy a következő oltásokkal foglalkoznának – magyarázta.

Az ellenzéki párt egészségpolitikusa arról is beszélt: az egész járványon „végigvonul a dilettantizmus és kapkodás”. Hoznak egy rendelkezést, a miniszterelnök bejelent valamit, amit vélhetően nem egyeztetnek előre, majd a szakemberek elkezdenek azon dolgozni, hogy legyen hozzá jogi háttér. Az orvosok, ápolók megfeszített munkával dolgoznak, mégse hagyják, hogy ezek a dolgok a szakma szabályai szerint menjenek – tette hozzá.

(Kiemelt kép: MTI | Balogh Zoltán)

 

15:00

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.