Megvan az új pápa – felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolnából
Május 8-án megválasztották Ferenc pápa utódját.
Felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből május 8-án 18 óra után néhány perccel, ami egyértelműen jelzi a világnak: megvan a katolikus egyház új vezetője. A pápa személyét egyelőre rejtély övezi, de hamarosan az is kiderült, a bíborosok kit választottak meg – számolt be róla a BBC.
Több mint 90 ország 133 bíborosa tegnap kezdte meg a konklávét május 7-én, de a szavazás zárt ajtók mögött zajlott a Sixtus-kápolnában. Bár a szavazás egy ideig eredménytelen volt, de mostanra a szavazási folyamat lezárult, és a bíborosok kiválasztották Ferenc pápa utódját.
Egyelőre nem derült ki, ki lesz a katolikus egyház új vezetője, ez majd csak akkor válik egyértelművé, ha az este folyamán kilép a Szent Péter-bazilika erkélyére.
A pápa személye egyelőre csak a bíboros számára ismert
A Szent Péter téren hatalmas tömeg gyűlt össze, a hívők pedig üdvrivalgásban törtek ki, amikor végre felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. Az eseményeket világszerte nyomon követik, hiszen a római katolikus egyház 1,3 milliárd hívőt foglal magába, és a kereszténység legnagyobb felekezetének számít.
A Szent Péter téren azonban nemcsak a hívők, hanem rengeteg turista és a sajtó képviselői is jelen vannak. A fehér füst felszálltát követően a harangok is megszólaltak. Az eseményeket itt lehet nyomon követni élőben:
A bíborosok a konklávé alatt nem kommunikálhattak senkivel, még a mobiltelefonjaikat sem vihették magukkal a Sixtus-kápolnába. Sőt ahogyan arról a 168.hu is beszámolt, a pápaválasztás idejére a mobilhálózatokat is lekapcsolták, így azokat senki nem használhatta, bár ez a korlátozás a Szent Péter teret nem érintette.
Az este folyamán kiderül, kit választottak meg Ferenc pápa utódjaként, aki a Szent Péter tér felé néző erkélyre kilépve fedi majd fel a kilétét. Egyúttal azt is elárulja majd a választott új nevét is.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Tiziana FABI / AFP)