Derűs, száraz és szokatlanul meleg idő várható

A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok körül alakul hazánkban.

2021. május 11., 05:50

Szerző:

Túlnyomóan derült, száraz időre számíthatunk, legfeljebb helyenként lehet kevés fátyolfelhő az égen – jósolja keddre a met.hu.

Mint írják, a többnyire mérsékelt vagy élénk déli, délkeleti szél az Észak-Dunántúlon időnként megerősödik, Sopron környékén a maximális széllökések elérhetik a 65 km/h-t. A hőmérséklet napközben 27 és 31, késő este 14 és 20 fok között valószínű.

(Kiemelt képünk illusztráció. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

 

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.