Bedöglöttek a hangszórók a 46 milliárdból épített Duna Arénában

A vízalatti hangszórók meghibásodása miatt elhalasztották a szinkronúszó párosok technikai versenyének hétfői döntőjét a Budapesten zajló vizes Európa-bajnokság nyitónapján - írta az MTI.

2021. május 11., 10:24

Szerző:

A 46 milliárd forintból épített létesítményben a döntő közben történt technikai hiba, egy párost tudtak csak lepontozni, további 11 páros nem tudta már bemutatni a kűrjét, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy valamikor az első hét folyamán újraindítják majd a mezőnyt. Az eset 1 óra 11 perc után látható a Mediaklikkre feltöltött felvételen - szúrta ki a Telex. 

Az egyetlen, kűrjét bemutató páros a Farkas Linda, Gács Boglárka kettős volt, ők 75,2815 pontot kaptak.

(Kiemelt kép: Shutterstock)

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.