Tamás Ervin: Orbán már látja az útelágazást, a pávatáncnak vége
Ismét sorra érkeznek a várakozással feltupírozott hírek, amelyek meglebegtetik a magyar kormányfő uniós megregulázását s ennek üdvözítő következményét, ha nem is hátraarcot, de hangsúlyváltást a magyar belpolitikában. A feltételezések körülbelül annyira helytállók, mint azok, amelyek megnyert ciklusonként jósolták a szeszélyesen pulzáló, egyéni beadványokra épülő jogalkotás normalizálását meg némi közéleti nyugalmat, konszolidációt.
Egy kizárólagosságra épülő rendszernél nincs olyan, hogy befejeződik az építkezés, új és új falak kellenek. A két lépés előre, fél hátra típusú harcmodor is csalóka, mert a fél lépéseket győzelemként ünneplők szemében sokáig észrevétlen marad a megtett másfél, pedig az orbáni kormányzás 2010 óta elképzelhetetlen, már-már felfoghatatlan távolságra van a kezdetét jelző kilométerkőtől.
Lehet elemezni, hogy ennek a háborítatlan, tulajdonképpen sima menetelésnek hol és miként lehetett volna útját állni, legitimitását legalább a négyévenkénti választásokon megkérdőjelezni, csakhogy az újabb és újabb kétharmados felhatalmazások elfogadhatónak láttatják, bátorítják az önkényes, gátlástalan térfoglalást. Ha a saját portánk előtti leltárt szomorúan befejeztük, hajlamosak vagyunk lesújtóan nyilatkozni, szemrehányást tenni az uniónak, különösképpen Merkel kancellárnak, akibe sokan szívesen belelátták azt az erőt, amely hatásos itthoni fellépés híján fékezhette volna az orbáni nyomulást.
Többen azt is felvetették, hogy legalább a plurális sajtó sárba tiprását megakadályozhatták volna azok a német nagyvállalatok, amelyek nálunk tevékenykednek, hiszen reklámra, szponzorációra fordított költségeik bizonyos hányada segíthette volna az életben maradást, ők azonban csak a bezsebelt profitra koncentráltak, s ezért inkább a hatalommal paroláztak. Marad hát mindössze egy bizarr szituáció még bizarrabb vigasza, a külföldről várható vagy visszaperelt pénz fogja bánni az autokrata diadalmenetet, amelyet hazánk egyre önteltebb, harciasabb kormányzata Brüsszellel és a világ nyugati felével szemben produkál. Érdekes mellesleg, hogy az amerikaiak által a választások után az objektív sajtó támogatására fölajánlott 200 millió forint sorsáról sem hallani az alaphír óta.
Kétségtelen, hogy a magyar miniszterelnök az unió vezetőinél nem örvend nagy népszerűségnek, sőt pártcsaládjában is egyre keményebb kritikákat kap, s messze nem csupán a menedékkérőkkel szembeni merev, általánosító és antihumánus álláspontja miatt.
Orbán Viktor nemzetközi súlya azonban eközben nem csökken, hanem növekszik. Európa egyik felének ő lett a veszélyes fegyver, ugyanakkor a másik, úgy tűnik, erősödő oldalának megbecsült vitéze.
Már régóta tudatosan egyensúlyoz az uniópártiság és az euroszkeptikusok világának határvidékén, hol készakarva provokálja a brüsszeli adminisztrációt, hol pedig hitet tesz a keresztény, szuverén nemzetekből álló Európa megvédése mellett, mintha ennek Magyarország volna a legfőbb garanciája.
Eszméi óhatatlanul találkoznak a jóléti társadalmak megroppanását átélő tömegekkel, akik az uralkodó elitek mohóságát, a globalizáció veszélyeit és a fenyegető migrációt egyetlen menüsorba gyömöszölik, ennek van minden alárendelve a tendenciózus propagandától az aktuális összeesküvés-elméletekig. Így válik kiközösíthető migránssimogatóvá mindenki, aki árnyaltabban próbálja megfogalmazni, túlzásaitól megfosztani a valóban súlyos problémát.
„Miközben falak emelkednek a menekültekkel szemben világszerte, úgy omlanak le az emberség eddig megingathatatlannak vélt sáncai”, jegyezte meg a minap egy evangélikus lelkész.
A bevándorlás-kivándorlás viszonylatában egyre tágabb a másként gondolkodók köré húzott kerítés, készakarva a migrációhoz kapcsolnak minden aktuális témát, konfliktust, gyűlnek a Soros-zsoldosok. Tudatosan egyszerűsítik le a képletet nemzetféltőkre és nemzetietlenekre, rosszabb esetben hazafiakra és hazaárulókra.
A magyar kormányfő idejében megkongatta a vészharangot. Számol azzal a veszéllyel, hogy az elzáródó pénzcsapok, az unió pénztermelő országainak növekvő belső ellentétei, párosulva az euróövezet gyengélkedő tagjaival és Trump kereskedelmi háborújával keresztülhúzza a beharangozott magyar fejlődési pályát még akkor is, ha figyelő szemünket régóta Ázsiára és Oroszországra vetjük. Trump védővámjai, az olcsón megszerezhető pénzek korának alkonya persze Európa egész gazdaságpolitikáját átalakíthatja, ezért könnyen elképzelhető, hogy az unió erős országai enyhíteni fogják a Moszkvával szembeni szigort, aminek Magyarország is haszonélvezője lehet. Orbán Viktort a radikálisok ma már világszerte a vállukra emelik, s ő fontosnak is tartja, hogy együtt mutatkozzon velük, ideológiai segédtisztje pedig konferenciára invitálja az alt-rigtht prominenseit.
A már régóta gyökeresen új világrendet vizionáló magyar miniszterelnök viszont okkal tarthat attól, hogy politikájával egyre szélebbre sodródik, s csak remélhető, hogy nem abban a pártcsaládban szeretne újabb otthonra lelni, amely egyébként lelkesen befogadná. Láthatóan fölveszi a kesztyűt, kérdés, hányat tud egyszerre kézben tartani.
Orbán a válság szót akkor vette a szájára, amikor már tudta, hogy az unió a GDP egy százalékának megfelelő, vagyis 350 milliárd forintos költségvetési kiigazítást kér. A velencei bizottság határozatának lényegéről is értesült már, amikor a sok minden mást is magába foglaló Stop Soros törvény szavazását nem volt hajlandó elnapolni. A CEU-val kapcsolatos döntést tudatosan húzza, menjenek maguktól el.
És nincs pihenő, sorban nyitja az újabb frontokat, de sorban kezdi kapni a kemény válaszokat is. Nem elég óvatos? Nyeregben érzi magát? Inkább arról van szó, hogy helyzetértékelése szerint közeledik az útelágazás, most kell „robbantania”, ez már nem a pávatánc időszaka.
Hideg fejjel számol. Ha az Európai Néppárt a Fidesz–KDNP-frakciót tényleg kizárná soraiból, nem pusztán a mostani szavazási matek borulna fel. Weberék 2019 utáni konzervatív többsége válhatna törékennyé, nem beszélve Brüsszel egyre kiszámíthatatlanabb jövőjéről.
Akinek nem esne le a tantusz, annak elhangzik az újabb tromf, Orbán fantáziafutama arról, hogy akár egy menekültellenes, populista tömörülést is szervezhetne a jövőre esedékes EP-választásra, de ő azért inkább azt szeretné, ha a Néppárton belül kapnának primátust gondolatai. Nem véletlen az sem, hogy a kutyaszorítóban lévő Merkel méltatja a magyar határőrizet munkáját, s Berlinbe várja a magyar kormányfőt. Közben pedig a NATO főtitkára attól tart, hogy Trump és a német kancellár elmérgesedő vitája szétrobbantja a nyugati szövetségi rendszert. A megannyi feszültséggóc kedvez Orbánnak, ha többen elhűlve szembesülnek is a magyar parlament újabb törvénykezési ámokfutásával.
Ugyanakkor elképzelhető, hogy az ellene feszülő érdekek és indulatok elpattannak, s felszínre kerülnek a V4 paraván mögötti alkui. Egyre több hurok feszül, szorul, gubancolódik, s téved, aki azt hiszi, hogy csak Orbán körül. Egy biztos, rugalmasságát most nehéz lesz pusztán azzal bizonyítania, hogy feladta a magyarság elbitorolhatatlan jogát a szabad pálinkafőzéshez.
