Karácsony Gergely „nemzeti lakógyűlése” behódolás az orbáni politikának
Annyi kritika után, amely Orbán Viktor populista nemzeti konzultációit érte, Karácsony levelezős lakógyűlése csak bizonyíték arra, a politikai ellenzék bedobta a törölközőt, és már csak az orbáni ötletekben hisz a 2024-es választások előtt. Ez nem más, mint politikai Stockholm-szindróma.
„Leckét adtunk demokráciából mindenkinek Magyarországon.” Többek között ezzel a mondattal köszönte meg a rá leadott szavazatokat 2019. október 13-án késő este a Budapest főpolgármesterévé választott Karácsony Gergely. Megválasztása idején Magyarország már túl volt a különböző Orbán-kormányok számtalan nemzeti konzultációján (hol a rezsiről, hol a migrációról), és az azt követő győzelmi jelentéseken is.
Sőt, 2016 őszén a társadalom átélhette az úgynevezett kvótanépszavazást is, ami ugyan megfelelő kampányeszköznek bizonyult a Fidesz-KDNP számára, amellyel az akkor éppen Vona Gábortól és Simicska Lajostól elbitangoló Jobbik-szavazók tízezreit sikerült először integrálnia. Ettől azonban még a kezdeményezés „népszavazásként” értelmetlen volt: az azon résztvevők aránya nem érte el az érvényességhez szükséges 50 százalékot, ráadásul a „migránsozásra” ellenzéki pártok részéről széttartó, az önbizalom hiányáról árulkodó, gyenge és zavaros válaszok születtek csupán.
A kvótanépszavazás turbó-nemzeti konzultációként ugyanarra volt ugyanis jó, mint a többi levelezős konzultáció: a demokratikus intézményrendszert felhasználta annak végletes szétforgácsolására, a választásokat levezénylő intézményekbe vetett bizalom pedig - a kormányzatnak üdvös módon - végképp megrendült az ezeket övező, gyakori gyűlöletkampányok révén.
Karácsony Gergely, főpolgármesteri kampányban és később, főpolgármesterként is élhető alternatívát ígért a jobboldali populista 2010-es évekre, állítása szerint a még létező demokratikus választási intézményrendszer és kampány révén. Ebből az alaphelyzetből 2023-ra, az első Nagy Ellenzéki Összefogás súlyos kudarca után egy évvel eljutottunk oda, hogy a főpolgármester feltett kézzel maga is nemzeti konzultációt hirdetett – Budapestre, méghozzá kampánycélokból.
Aki ugyanis egy percig is elhiszi, hogy a végül a főpolgármester bejelentése szerint is csupán a budapesti választók mindössze 9 százalékát megmozgató Budapesti Lakógyűlés-akciónak bármi más értelme volt, mint az orbáni módszereket másoló választási adatbázis felturbózása, az bizonyosan téved.
Ez már akkor kiderült, ha a kérdéseket megnézzük:
- Mennyit kellene befizetnie Budapestnek az állami kasszába?
- Felfüggessze-e a főváros a kormányzati elvonások befizetését vagy inkább csökkentse a BKV járatok számát?
- Kifizesse-e a kormány azt a 6 milliárd forintot, amit a Lánchídra korábban ígért?
- Közlekedhessenek-e autók a Lánchídon?
Lehetne persze úgy érvelni, hogy a fővárosi konzultációs kérdések kevésbé propagandisztikusak, és kevésbé foglalják magunkban a választ, mint a kormány leveleiben szokás, ez akár igaz is lehet, hiszen azt még az amúgy nem túl jó állapotban lévő ellenzéki politikusok is sejthetik, nem beszélhetnek ugyanolyan durva módon szimpatizánsaikkal, mint a Fidesz. Ugyanakkor a Budapesti Lakógyűlés kötőerővel nem bíró levelei nem többek, mint a kormányzattól alapvetően lemásolt eszközök arra, hogy a fővárosi kampányelőkészítő emberek megtudják, melyik budapesti lakos (név, cím, e-mail cím, telefonszám) hajlandó önként is visszaküldeni azt Karácsonyéknak, kik alkotják tehát 2024-es táborának „kemény magját". Így pedig ez ugyanúgy egy magát demokratikus eszköznek tekintő hatalmi trükk, ahogyan bármelyik másik rezsi- vagy „migráns”-konzultáció.
Ez nem demokratikus alternatíva, hanem egyszerű meghajlás az orbáni politika eszközrendszere és világképe előtt.
Kísérteties hasonlóságot mutat a Budapesit Lakógyűlés eredményeinek sikerkommunikációja is a hasonló kormányzati akciókkal. A főváros ugyanis a nép szavának, a többség akaratának adja el, hogy a kicsit több mint 136 ezer visszaküldött levél kétharmada megtartaná az autómentes Lánchidat és ellenzi a 2020-ban kivetett kormányzati sarcot, a „szolidaritási adót” is. Ez utóbbi mulatságos eset, ugyanis a fővárosnak most tűnt fel, a választási év előtt kicsivel és két és fél évvel a másik után, hogy ez felháborító és ez ellen minden eszközzel küzdeni kell. Azt viszont még Karácsony Gergely sem várhatja el saját, a Fidesszel és nemzeti konzultációival torkig lévő támogatóitól, hogy az ő levelezős konzultációját meg kritikátlanul szeressék és fogadják el.
De kérdés: ha a demokratikus megújulást egykor megígérő Karácsony Gergely és politikai elvbarátai ennyire veszik komolyan a népképviseletet, demokráciát és miegymást, akkor milyen alternatívái maradnak talpon a képviseleti demokráciában a lassan minden horizontot elfedő orbánizmusnak?
Ha minden, még az autómentes Lánchíd is csupán politikai-kommunikációs termék marad, ha az Alaptörvény által – ugyan súlyosan megszorítva – de még mindig biztosított helyi népszavazási kezdeményezést is levelezéssel váltja fel a fővárosi politikai mikrovilág, akkor felmerül: tulajdonképpen miféle alternatívát is képviselnek a kormányzattal szemben.
Margaret Thatcher brit jobboldali miniszterelnökkel kapcsolatban maradt fenn az anekdota: 2002-ben megkérdezték, jó évtizedet felölelő, és Nagy-Britanniát alapjaiban megváltoztató kormányzása végén, mit tart a legnagyobb elért eredményének. Erre az akkor már leköszönt Thatcher állítólag csak annyit felelt: Tony Blairt és az „új Labourt”. A baloldali eszméket elhagyó, onnan középre és a piacpártiság felé bemozduló „új Labour” mint a saját képre formált ellenzék pedig tagadhatatlanul nagy konzervatív vívmány volt: egy évtizedre zárta be a brit politikai spektrum horizontját.
(Kiemelt kép: Karácsony Gergely sajtótájékoztatót tart a Nemzeti Választási Iroda előtt 2021. július 30-án. Fotó: Karácsony Gergely Facebook-oldala)