Karácsony Gergely: a budapestiek kiálltak városukért és magukért a Lakógyűlésen

A budapestiek kiálltak városukért, kiálltak magukért, a Budapesti Lakógyűlésen 136 ezren adták le szavazatukat online.

2023. június 19., 13:28

Szerző:

Karácsony Gergely  Facebook-oldalán hétfőn közölte, hogy sikeresen zárult Budapest történetének legnagyobb részvételi szavazása, az első Budapesti Lakógyűlés, 136 ezer budapesti adta le szavazatát online, a szavazásra jogosultak több mint 9 százaléka. „Ez az eredmény egyértelmű kötelezettséget ró minden döntéshozóra, rám is, másokra is” – tette hozzá. 

Karácsony Gergely közölte: az első Budapesti Lakógyűlés érdemben különbözik a kormány nemzeti konzultációjától, „mert az az emberek megvezetése, ez pedig a budapestiek megkérdezése”, de ettől még sokan összevetik a kettőt. Hozzátette: eddig egy olyan nemzeti konzultáció volt, amely online zajlott, azzal lehet összevetni a Budapesti Lakógyűlést.

Arányaiban az ott résztvevő mintegy öt százaléknál majdnem kétszer nagyobb volt a részvétel az első Budapesti Lakógyűlésen  – mondta. A főpolgármester szerint a „napnál világosabb tehát, hogy a budapestiek akarata elől kitérni mostantól nem lehet”. „Igaz ez a kormányzati sarc befizetésére éppúgy, mint a Lánchíd közlekedési rendjére és a Lánchídra megígért kormánytámogatás kifizetésére” – írta. Kiemelte: ő megteszi, amit vállalt, a város jövőjéről szóló döntéseket a budapestiek akaratának megfelelően hozzák meg. A Budapesti Lakógyűlés eredményeit kedden ismertetik.

(Kiemelt képünkön: Karácsony Gergely meghirdeti az Első Fővárosi Lakógyűlést. Fotó: Karácsony Gergely Facebook-oldal)