Tíz gól, amire máig emlékszik a világ
Az ajándék, amit Mészöly Kálmántól kaptam.
Gyerekkoromtól rajongtam a fociért. Az első nagy futballélményem hétévesen az 1978-as világbajnokság volt, aztán a következő szezonban – és erre már tisztán emlékszem – ott voltunk nagyapámmal Kispesten (nem kunszt, minden meccsen ott voltunk), amikor a Honvéd egy ötöst vágott a Diósgyőrnek, és élőben nézhettem, amikor ugyanez a Honvéd az UEFA Kupában 4-1-re lemosta a legendás Ajaxot, Európa egyik legjobb csapatát.
Az nem adatott meg, hogy Mészöly Kálmánt fénykorában lássam (Bene Ferikét még megnézhettem, igaz, már csak a Volán játékosaként, a másodosztályban). Mészölyt már csak öregfiúk meccseken láthattam, az én korosztályomnak Nyilasi, Törőcsik, Fazekas és Détári jutott, de sorolhatnám még Gujdár Sanyitól Gyimesi Lacin keresztül Kozma Mihályig, ám most nem fogom, mert másról akarok írni. Mészölyről? Fenét. Egyetlen meccsről, amit Mészölytől kaptam.
1982, Elche. 1982, Budapest, nyolcadik kerület. A válogatott ott készült a meccsre, én itt. A világbajnokság zajlott éppen, egy – emlékeim szerint – derűs nyári napon, amikor eszemben sem volt törődni sem a nyárral, sem a derűvel. Focimániás gyerekként egyetlen dolog érdekelt, hogy a Mészöly Kálmán szövetségi kapitány vezette magyar válogatott bemutatkozik a spanyolországi Mundialon El Salvador ellen.
Akkor már színes tévénk volt, arra meredtem megszállottan, apám – akit kevésbé érdekelt a foci – a konyhában tett-vett valamit, de azért egy picike fekete-fehér hordozható tévén ő is nézte közben a meccset. A meccset, ami egy álom volt, ami azóta is minden világbajnokság idején szóba kerül, mert soha előtte és soha utána nem volt ilyen. A mai napig nem fordul elő, hogy világbajnokságon egy csapat 10-1-re megverje az ellenfelét. Addig is a mieink tartották a rekordot, még 1954-ben az Aranycsapat verte meg 9-0-ra Dél-Koreát a csoportmeccsen, de hogy tíz gól… Tíz, egy világbajnokságon?!
Hamar elkezdett zörögni az ellenfél hálója, Nyilasié volt az első, aztán a szünetig még kettő, és a második félidőben jött az igazi gála, amibe csak 5-0-nál rondított bele egy salvadori gól. Aztán jött a csereként beállt Kiss Laci mesterhármasa, a végén 10-1, és azok az elchei hősök biztosan nem tudták, hogy egy tizenegy éves kölyök a nyolcadik kerületben az ötödik után gólonként szalad ki a konyhába az apjához, hogy „láttad?”
Látta. Mindenki látta. Ahogy azt is, hogy a világbajnoki selejtezőcsoportból Angliát megelőzve első helyen jutottunk tovább. Mindenki látta a románok legyőzését, a Svájc elleni sikert, és azt a meccset is, amikor Norvégiát mostuk le 4-1-re. Akkor készült az a bizonyos film, is, amit máig emlegetnek, amik Mészöly Kálmánról esik szó. Hogy mennyit káromkodott, hogy nem érdekelte a kamera jelenléte sem. Ma már tudom, amit akkor a felnőttek nem mondtak el. Tudom, hogy amit akkor láttam, az a szenvedély volt – a foci iránt, a munka iránt. Dolgozni csak így lehet, akkor is ha – mint Mészöly esetében – megszólják, megvetik érte az embert.
Mészöly Kálmánt soha nem láttam tétmeccsen játszani, nem tudom, mennyire élt sportszerű életet, és azt sem tudom milyen ember volt valójában. De akkor, Elchéből akkora ajándékot küldött nekem, a kisgyereknek a nyolcadik kerületbe, amiről máig beszél a világ.
Nem volt alkalmam megköszönni.
Nyugodj békében, Szikla!
(Kiemelt kép: Dr. Botár Zoltán csapatorvos és Mészöly Kálmán megbízott szövetségi kapitány a kispadról szurkolnak a Magyarország-Skócia válogatott labdarúgó-mérkőzésen a Népstadionban. MTI Fotó: Benkő Imre)
