Sánta kutya, dakota törzsfőnök és a nemzet egysége

Az Egyetemes Lexikon szerint a Szent Korona-tan „a trianoni béke után a király nélküli Magyar Királyságban a koronát a magyar állameszme és az alkotmányos szuverenitás megjelenítőjeként tekintette”.

2009. január 16., 12:50

Ha ezt egybevetjük az Alkotmány 29. § (1) bekezdésének első részével – „Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét...”, és a „kifejezi” szót a „megjeleníti” szinonimával helyettesítjük –, úgy azt észleljük, hogy a ma hatályos alkotmányból kiemelt szövegrész szerkezete hasonló a Szent Korona-tanbeliéhez, az utóbbi átiratának tekinthető azzal az eltéréssel, hogy a Szent Koronához rendelt misztikus, transzcendens aurát a parafrázis szövegében a köztársasági elnök „örökli”.

Emeljük ki a legfontosabb részt, egyszersmind az államfő elsődlegesnek jelölt funkcióját: „...kifejezi a nemzet egységét...”

E négy szó külön-külön szabatosan értelmezhető, ám az ezekből képzett rendszer – racionálisan értelmezhetetlen! („Szimbolikus” jelentésre pedig mi szükség van az alaptörvényben?)

Ki az az ember ebben a 20–21. századi magyar szellemi, politikai miliőben – legyen az a leguniverzálisabb tehetség –, aki saját személyében képes „megtestesíteni”, megjeleníteni egy társadalom, a nemzet állapotát? Ez akkor is képtelen, teljesíthetetlen feladat, ha a nemzet egysége létező valóság. Akkor pedig végképp az, ha a nemzet egysége üres, tartalmatlan fogalom. Az ország több részre szakítása mint „politikusi” mestermunka, közismert. Az „emberek” többsége honorálja is ezt. Láthatjuk a népszerűségi listákon.

A baj mára azzal bővült, hogy a nyelvi egység is hasadóban van: egy-egy szó, némelykor egy egész mondat tartalmának értelmezésében sincs egyetértés. A nyelv elvesztette függetlenségét.

Egy szó, egy mondat csak politikai hátterével együtt kap „értelmet”, „tartalmat”. Ahogyan egy hetilap címe, ami már ötvenkettedik éve Élet és Irodalom, de egy szebb napokat is megélt lap munkatársának lelki kielégülést okoz, ha azt Halál és Falfirka néven nevezi. Ennyit a nyelvi egységről. S akkor még szó sem volt sánta kutyázásról és a mindig igazmondó dakota törzsfőnök európai alteregójának füstjelelemző beszédeiről.

Ez esetben – az egység hiányában – mit fejez ki, mit jelenít meg a köztársasági elnök? Mi ekkor a legfőbb funkciója? Nem indokolt-e a hibás szövegrész kiiktatása, mert az bár ékes, emelkedett stílusú, de teljesíthetetlen feladatot ró az államfőre.

Mindezekkel együtt az volna a kívánatos, ha maradna a szöveg a realitás talaján: az államfő a köztársasági elnök, aki képviseli az egész magyar nemzetet, a magyar államot, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. Ehhez nem kell semmiféle fennkölt, dekoratív szimbolika. Senki emberfia nem képes kifejezni („megtestesíteni”) a társadalom állapotát, a nemzet egységét, avagy annak hiányát, sem szimbolikusan, sem valóságosan.

Kovács Ferenc
Vác