Nagy vízi erőművek: felbecsülhetetlen károkat okoznak
Szerte a világon épülnek az óriási vízi erőművek. Hivatalosan azért, hogy növeljék a lakosság árammal való ellátását és támogassák az illető ország gazdasági növekedését. A valóságban azonban a nagy nemzetközi beruházók jutnak így nagy üzletekhez – vonta le a következtetést a Föld Barátai nevű ökológiai civil szervezet a jelentésében, amelyet a Marseille-ben megtartott Víz Világa fórumán ismertettek. ()
A részletes jelentésből kiderül, hogy ma a világon 800 ezer vízi erőmű működik és ezekből 52 ezret tekintenek nagy erőműveknek. Ezeknek gátjai 15 méternél magasabbak és több, mint 3 millió köbméter vizet tartalmaznak.
Háromnegyed részük négy országban található: 45 % Kínában, 14 % az USA-ban, 9 % Indiában és 6 % Japánban. Működésük problémás, mivel, bár megújuló forrást használnak fel, messze nem tiszta energiát termelnek. Az építéskor felhasznált beton milliárd tonnáin kívül nagy károkat okoz a velük járó vízvisszatartás, amely elönti a művelt földeket, erdőket, sok szerves anyag bomlását okozza és felszabadít nagy mennyiségű metánt és oxidult, amelyek 25-ször, illetve 300-szor erősebb gázok a C02-nél. A nagy gátak megzavarják a folyók áramlását, felborítják az ökológiai rendszert, ami állat- és növényfajták pusztulásával jár.
A múlt század során a tározók építése miatt 40-80 millió embert kellett kitelepíteni, 472 millió embert pedig a termőföldek, a halállomány és a víz minőségének csökkenése érintett károsan.
Az egyik legproblémásabb vízi erőmű a kínai Három Torok, amely 22.500 MW-os teljesítménye mellett sok környezeti, szociális és gazdasági problémát okozott. A geológusok szerint növeli a földrengések és csuszamlások veszélyét, a szennyezés miatt pusztítja a halállományt és a Jangce alsó szakaszán a víz szintjének csökkenése szárazságot okoz. Lényegében ugyanezek a problémák merülnek fel a braziliai Jirau gátnál is, amely 3.300 MW-osra van méretezve, de a lakosság kitelepítésével, sok hektárnyi erdő pusztulásával fog járni.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban az Inga 1 és Inga 2, összesen 2.500 MW kapacitású vízi erőművek nagymértékben eladósították az országot, de a lakosságnak csupán 11 %-a jutott általa áramhoz. És most tervezik a Nagy Ingát, amelynek költségeit 80-100 milliárd dollárra becsülik és teljesítményét 40 ezer MW-ra.
Ennyi negatívum mellett, miért épülnek mégis ezek a nagy vízi erőművek?
Mert bőségesen szubvencionálják - hangzik a válasz. Az Európai Beruházási Bank 2010-ben 72 milliárd eurót adott kölcsön, a Világbank 57,8 milliárdot. Az Európai Beruházási Bank afrikai energiakölcsöneinek egyharmada a vízi erőművek támogatására megy. Ezzel nagy piaci lehetőségeket adnak az energiában érdekelt nagy nemzetközi cégeknek és olcsó áramhoz juttatják az exportra termelő ipart. Példa erre a laoszi Nam Theum II7 1.075 MW-t termelő erőmű, ahol 3.500 embert telepítettek ki, és 110 ezer ember károsul a halállomány pusztulása és a víz minőségének romlása miatt. Ugyanakkor a megtermelt energia 95 %-át Thaiföldre exportálják, ahol nagyobbak az ipari szükségletek, de a lakosság tiltakozik a tározók építése ellen.
A környezetvédőknek vannak alternatív javaslataik a problémák megoldására: azt kérik a nemzetközi pénzintézetektől, hogy fogadjanak el egy moratóriumot a gátak finanszírozásában és tartsanak tiszteletben bizonyos elveket, így a lakosság szabad beleegyezését, létező alternatívákról készülő tanulmányok figyelembe vételét. Ilyen alternatíva lehet a mikro vízi erőmű, amely alatta marad a 10 MW-nak,a szélerőmű, a geotermia, a biomassza.
Nepálban a civil társadalom mozgósításával meg lehetett akadályozni az Arun III. gát megépítését. A projekt megvalósítása 1 milliárd dollár, az ország költségvetésének másfélszerese lett volna és megsemmisítette volna a Himalája utolsó érintetlen erdőit. Helyette a falvak létrehozták saját kis vízi erőműveiket, amelyek az Arun becsült teljesítményével összehasonlítva egyharmaddal több áramot termelnek, kétszer olyan rövid idő alatt és fele áron.
Forrás:
