Igaza van, professzor úr, nem jól van ez így
Fried professzor úrnak a matematikaoktatással kapcsolatos kritikájával – hozzá képest laikusként is – teljes mértékben egyetértek. Engedje meg, hogy állításait saját példámmal is alátámasszam.
1945-ben kezdtem a nyolcosztályos gimnáziumot, de a zavaros háború utáni helyzetben – az oktatási rendszer kaotikus átalakításának állapotában is – a matematika oktatása magas szinten, kiváló tanárokkal folyt. Akkor is voltak a „matektól irtózók”, de aki valamennyire kedvelte, azzal megszerettették, annak megtanították. Érettségi előtt két évvel azonban sajnos olyan tanárt kaptam, aki a mai szintnél is gyengébbet képviselt. Így lettem alkalmazott matematikus helyett „csak” mérnök.
Helyzetemnél fogva az akkori állapotokat össze tudom vetni a maiakkal. Bizonyára az oktatási rendszerrel, a tankönyvekkel is baj van, de leginkább a megfelelő hozzáállást, a felkészültséget hiányolom.
Ismerve a matematikatagozatos osztályok helyzetét, azt látom, hogy csak az érettségire fókuszálnak: a magas követelményt kitűzik, de nem oktatják kellően. Csupán „megkövetelik” annak elsajátítását. Aki még ezek után is állja a sarat (nem ment el egy életre a kedve a matematikától, és hozzátartozói nem szegények), amellé a szülei fogadnak egy felkészítő, korrepetáló tanárt külön órában, igen terhes elfoglaltsággal. Aztán, ha minden összejön, a gyerek leérettségizik, és még föl is veszik az egyetemre.
Igaza van, professzor úr, nem jól van ez így. De ki találja meg a helyes utat?
Németh Kálmán
Sopron
