Experidance-levél

Tisztelt Kiadó, Kedves Főszerkesztő Úr!

Bár teljesítményünk elsősorban nem papíron, hanem élményszerzés szintjén, a színpadon létezik, most szomorúan mégis tollat ragadnék, és – bár nem szokásom – 2008. december 15-én Huszka Imre kollégája által kelt cikkükre ezúton reagálnék.

Napjainkban egyre nehezebb feladatot vállal magára az a művész vagy művészcsapat, aki ma minőségi kikapcsolódásra – a hétköznapoktól elemelve – pozitív elvonatkoztatásra szeretné bírni közönségét, nézőit. A szürke hétköznapok mellett kell az élmény, óhatatlanul kellenek az ünnepek! Fenti gondolatmenet mentén haladva társulatunk általában az ünnep apropója vagy megfűszerezője szokott lenni.

Több mint 1200 teltházas előadást megélt tánctársulatunk az elmúlt 9 évben minden eszközzel azon dolgozott, hogy életre hívott szellemi értékeit a nemzetközi és a magyar kultúra színpadán bemutatva, Magyarország országimázsának pozitív formálójává, „a magyar tánc utazó nagykövetévé” váljon.

Struktúránk, rendszerünk működtető szerkezete mindig is a kreativitás, a hit és a szakértelem volt, mindezt megfűszerezve napi 13-14 óra munkával.

Fő profilunk a TÁNC non verbális formanyelve. Tény, ha ma valaki ezen a területen szeretne értéket értékhez kapcsolni (a nézőszám volumenét is kalkulálva), akkor előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik és értékvesztő jelenünkben találkozni fog velünk, produktumunkkal.

Munkánkban, letett eredményeinkben meggyőződéssel hiszünk!

Valljuk, a mi feladatunk a jövőben is két dologban kell, hogy kimerüljön:

JÓT ÉS JÓL KELL TUDNUNK TÁNCOLNI!

Társulatunk tagjai valamennyien Táncművészeti Főiskolát végzett hivatásos táncosok, szám szerint 32 fő, a művészi munkájukhoz nélkülözhetetlen háttér apparátussal.

A társulat 6, egész estés show-ját ez idáig több mint 800 000 néző látta és ünnepelte.

Meggyőződésünk, 2000 októberében általunk lejegyezve létrejött egy olyan nemzetközi színvonalat képviselő, non verbális MAGYAR érték, melyre méltán lehet megosztottság nélkül büszke egy egész ország!

Kollégája fent leírt vállalásunkat „kommersz táncprodukciónak” titulálja.

Ez a „kommersz táncprodukció” volt a Kínai-magyar Kulturális Évad meghívott táncprodukciói közül az egyetlen, akiket felkéréses alapon visszahívtak 2008 októberében a X. Sanghaji Kulturális Fesztiválra, egyúttal egy, azóta megvalósult körturnéra.

Szintén „kommersz táncprodukciónk” az, aki egyedülálló módon lép fel februárban, Isztambulban a TIMSHOW CENTER nagyszínpadán, nyolc előadás erejéig.

„Kommersz táncprodukciónk” MAGYAR PRODUKTUMUNK az, akiknek Szlovákiában, Pozsonyban a szlovák közönség állva tapsolt 4 estén keresztül és stb., stb.

Tisztelt Média, ha véleményezésükkel építeni, hozzárakni 8 év heroikus, hittel teli munkájához nem tudnak, akkor rombolni, kérem, ne romboljanak! A baj így is elég nagy!

Múltunkat, jövőnket NÉZŐINK értékítélete fogja meghatározni. Hisz tőlük kérjük el szabad estéiket és Ők még ezért fizetnek is. Így, itt csak hitelesen, hosszú távon gondolkodva szabad építkezni, működni.

És akkor a felületes „csúsztatásokkal” szemben jöjjenek a lekérhető, leinformálható, hiteles információk (ugyancsak itt, nem több ezer példányban):

1. Szita Melinda, a társulat székhelyváltásának időszakában kizárólag időszakos jelleggel segítette munkánkat, mintegy 5 hónapig. Augusztus 1. óta, illetve jelenleg sem tagja apparátusunknak.
2. Ezúton szeretném felsorolni azokat a színházakat, ahol évad keretein belül rendszeresen vagy fesztiválok idején alkalmi jelleggel dolgozunk: Nemzeti Táncszínház, Nemzeti Színház, Csiky Gergely Színház (Znamenák igazgató úr időszaka alatt is keret-megállapodásunk volt), Vörösmarty Színház, Szolnoki Szigligeti Színház, Pécsi Nemzeti Színház, Győri Nemzeti Színház, Balaton Színház, stb. Fővárosközpontú együttes lévén fenti játszóhelyek szolgáltatják a programnaptárunk telítettségének 80 %-át. Ez jogosít fel minket, hogy kiírjuk magunkra a „táncszínházi” produktum jelzőt. Természetesen azokban a városokban is játszunk és fogunk a jövőben is játszani, ahol nem épült és nincs színház. De kérdem én, az ebben a ciklusban átadott Szolnoki ABA NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONT vagy MISKOLCI MŰVÉSZETEK HÁZA élményközvetítésben vajon kevesebbet tud, mint fenti színházak? Nem, sőt egy-két esetben bizony-bizony többet. Ahol nincs színház, ott, azokban a városokban vajon nem jár kultúra az embereknek? Az Ön kollégája, Huszka úr hogy oldaná fel ezt a kérdést? Ahol az érdeklődés mértéke triplája a színház befogadó képességének, de 3 nap befoglalására, utaztatásra, stb., nincs elég pénze a városnak, ott – ha persze megadják a minőségi működési körülményeket – ne menjünk el a nagy befogadó képességgel bíró sportcsarnokba élményt adni az embereknek?

Tudják, az a szomorú, hogy manapság egyre ritkábban jönnek létre tartós értékek, és ha mégis, itthon az mégsem védőernyő biztosíték a nyugodt, hiteles munkához, építkezéshez.

Az, amit Önök „kommersznek” tituláltak, az 65 ember 8 éve tartó összehangolt szakmai munkája, meggyőződése, mely alapján Hiller miniszter úr márciusban átadta a Magyar Köztársaság Bíbor Tiszti Keresztje kitüntetést Román Sándor érdemes művésznek, illetve a szakma és a közönség pártatlanul beválasztotta őt a „Halhatatlanok Társulatába” Örökös Tagnak.

És mert a cikk soraiból az derül ki, hogy közönségsiker, szakmai- és közönségdíjak, néző- és előadásszám mindösszessége is kevés a jó szóhoz, segítsenek, adjanak tanácsot, merre előre? Javasoljanak, meggyőződésünk, értékrendünk mire épüljön? Várom gondolataikat, akár 2009-ben is.

A jövőbeni hozzánk állást, a korrekció és a korrektség lehetőségét Önökre bízva, békés ünnepeket kíván, üdvözli Önöket:

Vona Tibor
Ügyvezető igazgató