A tanulás minősége a lényeg, nem a mennyisége
A lap június 26-i számában a felnőttek tanulásáról szóló (X-szel jelölt, keretes hirdetésben) olvasható nyilatkozatot bevezető sorok szerint egyes országokban 90 százalék körüli a felnőttoktatásban részt vevők aránya. Ez a szám azonban alighanem téves.
Tudomásom szerint a nemzetközi összehasonlító vizsgálatok sehol sem mutattak ki ilyen nagy részvételi arányt. Az Európai Közösségek Bizottságának 2006 októberében kiadott hivatalos közleménye szerint Svédország érte el a legmagasabb szintet a 25–64 év közöttiek tanulásában, ott a részvételi arány megközelítette a 35 százalékot, és az ez után következő országok (Egyesült Királyság, Dánia, Finnország) részvételi aránya 25 és 30 százalék közötti volt.
Persze azt jogosan említette a témáról nyilatkozó szakember, hogy ma már a felnőttek tanulásába nemcsak a szervezett keretek között folyó és meghatározott képzettséget szerző tanulást számítják bele, hanem az önálló tájékozódást is. De az előbb említett közlemény még így sem talált olyan országot, ahol a felnőttek tanulása meghaladta volna az 50 százalékot. (A legjobbak is csak 35-45 százalék közti részvételt értek el.)
Egyébként Ausztria, amelyet a nyilatkozó a legjobb eredményt elérőkkel együtt említ, ezekben a statisztikákban a közepes eredményt elérők csoportjában található, még ha ezzel együtt is jobb a szintje, mint Magyarországé, amely e kimutatásban négy százalékkal szerepel.
Tény tehát, hogy van mit javítanunk. De mégsem a részvétel mennyisége döntő, hanem a tanulás minősége. A nemzetközi összehasonlító vizsgálatok erről is tudósítanak, bár kétségtelen, hogy ha a tanulásban nem bizonyos ismeretek emlékezeti tárolását tekintjük döntőnek, hanem a készségeket, képességeket, amelyekkel az ismereteket feldolgozzuk, akkor ennek a színvonala nagyon nehezen mérhető. Mégis vannak erre vonatkozó felmérések is. Az Európai Gazdasági Közösség (OECD) 1994 és 1998 között a felnőttek szövegmegértési készségszintjét vizsgálta 22 országban. A napi élethez kapcsolódó egyszerű szövegek jelentését kellett megfogalmazni, azokat gyakorlati példákban alkalmazni. Például egy jelentkezési űrlapot kitölteni, egy eszköz vagy gyógyszer használati utasítását értelmezni, az autóbusz menetrendjéből következtetéseket levonni, pénzutaláshoz csekklapot kiállítani. A magyar csoport teljesítménye a részt vevő 22 ország közül a 18. helyre került. Amíg a svédeknél mindössze nyolc százalék volt a nagyon gyenge teljesítmény, ez a magyar résztvevők kétharmadára volt jellemző. És mindössze nyolc százalék volt a mieink között a jó eredményt mutató. (A vizsgálatról részletes beszámolót adott az Iskolakultúra című folyóirat 2001. májusi száma.)
Még valamit érdemes megjegyezni a témával kapcsolatban. A közölt nyilatkozat szövegéből az érzékelhető, mintha a mostanában sokat emlegetett „élethosszig tartó tanulás” szükségessége csak a munkaképes korúakra vonatkozna. Ha ez így lenne, akkor kimondhatnánk: a nyugdíjazással az életnek is be kell fejeződnie. Amikor egyre magasabb egy társadalomban az idősek aránya, ez nehezen vállalható. És ebből az is következik, hogy számukra is szükségessé válik a tanulás, még ha az nem is szakmai, hanem az ő élethelyzetükhöz alkalmazkodó.
Maróti Andor
Budapest
Tisztelt Maróti Úr!
Levelének vétele után a hirdetést hozzánk eljuttató ügynökséghez fordultunk, hogy a számokat pontosíthassuk. Az alábbiakban olvasható az ügynökség illetékes vezetőjének válasza.
(a szerk.)
