Visszakézből

A kormányzás Magyarországon nagyobb részt kommunikáció, kisebb részben vagyonátcsoportosítás (mondják lopásnak is), és elenyésző részben köz-, illetve társadalomirányítás. Vannak átfedések, például a kommunikáció segítségével lehet lopni – a kampányokat jól fizetett oligarchák bonyolítják –, de mondjuk a kultúrahamísító NAT tankönyveit is közeli haverok nyomják, szintén nagy haszonnal.

A politikai lózungokkal agyonterhelt közbeszéd ezért is elemi szükséglet a kormány számára, mert a nem kormányzást valamivel pótolni kell. A jól megválasztott ellenségkép ennek az ördögi kommunikációs műveletsornak az alapja. Figyeljük meg, a NER által kijelölt ellenségek, miközben nagyon különbözők, egyvalamiben mégis hasonlítanak egymásra. Mi lehet az?

Hol volt, hol nem volt, de inkább nagyon is voltak a magánnyugdíjpénztárak. Ezekről egy kiflibűvölő kormánypárti képviselőnő világgá kiáltotta, hogy eltőzsdézték az emberek megtakarításait. Annyira azért nem, hogy a csaknem 3700 milliárdocskát le ne nyelje a kormány, hogy még nyoma se maradjon. Azután volt a filozófusok elleni támadás, szintén nem sokkal a 2010-es fülkeforr után. Nemzetközi hírű akadémiai tudósokat vádolt meg a hatalom azzal, hogy a tudományos kutatásokra elnyert pályázati pénzeket lenyúlták. Majd jól kipukkant az egész rágalomhadjárat, mígnem 2018–19-ben feltámadva már sokkal fondorlatosabb kormányzati barbatrükkökkel az egész MTA-t tolókocsiba lökték. Ezt megelőzte a CEU fedőnevű ujjgyakorlat, a később diplomás kommunistáknak becézett egyetemi ifjúság és tanáraik kisöprésével.

Menjünk tovább, illetve visszább. A szakszervezetek fogyó tagságuk és az őket övező egyre növekvő érdektelenség okán levegő után kapkodva igyekeztek megvédeni a kormány által lenullázott munkavállalók jogait, sikertelenül. És akkor jött a nagy megmentő sereg, a menekültek áradata, amellyel szemben a párizsi, brutális, iszlamisták által elkövetett terrortámadások adták a nagy vezető kezébe a fegyvert, hogy minden migránsra lesújtson. Akiket persze már a miniszterelnöki kar lendítése előtt átpateroltak Ausztrián át Németországba, s mire a pallos a tőkére ért, ott fejnek nyoma sem volt már.

A távoli, démonizálható Soros György mindmáig ideális ellenség, lehet őt okolni már mindenért, a migránsokért, a rossz magyar egészségügyért vagy amit akartok. Az önkormányzati választás részleges kudarca is arra figyelmeztethette a kormányt kiszolgáló kommunikációs gurukat, hogy nem lehet engedni a szorításból, további ellenségek felkutatásával ismét lendületbe kell hozni a NER-t. Strasbourg árnyékában munkálkodó ügyvédekre irányítottak hát az éberség lámpásait, mert ezek a diplomás kommunisták a börtönbizniszt felpörgetve veszik ki ártatlan magyarok zsebéből a pénzt. Galád bűnözök orozzák el a drága közpénzünket.

Ehhez már igazán könnyedén volt kapcsolóható a szintén jogi ármánykodásokkal (jogerő, Helsinki bizottság stb. stb.) a gyöngyöspatai cigányok javára kisajtolt kártérítési ügy, hogy nahát, ez megengedhetetlen, és tiltakozik a népi igazságérzet, miegyebek. A nyugdíjas, a filozófus, az egyetemista, a nem létező migráncs, a zsidó és a cigány – nem is beszélve a börtönben szórakozó elvetemült, pénzéhes elítéltekről – mind hasonlítanak abban, hogy nem tudnak hathatósan védekezni a támadások ellen. A jogvédők ugyan próbálkozhatnak, de azok mind sorosista gazemberek, ugyan ki ad nekik hitelt?

És akkor a hétvégén történt egy olyan esemény, amire még a téma avatott kutatója, a Berkeley Egyetem intézetvezető professzora, John Conelly sem számított. (A vele készült interjú lapunk 46. oldalán olvasható.) A cigányok megelégelték a dolgot, és elmentek a Kossuth térre tüntetni. Hangosan kérték ki maguknak, hogy a miniszterelnök gyalázatos hazugságokkal szítja ellenük a közhangulatot. Beszédek, transzparensek és persze ének és tánc. Feltámadhat a cigány nacionalizmus? Ilyen még nem volt. Ha meggondoljuk viszont, olyan sem volt még egy európai államban, hogy a kormány mindenkit ellenségnek kiált ki, akit csak akar. Lehet, ezúttal melléfogott, és a védtelennek, gyengének és megvásárolhatónak tekintett cigányok kézbe veszik a sorsukat? És – ha jelképesen is, de – visszakézből felpofozzák az ellenük uszítókat?