Holokausztringlispíl
A címben szereplő szóösszetételt nem én találtam ki. Szász János rendezőtől hangzott el október 18-án a Margó Fesztiválon, a kötet bemutatóján. A Soha tényleg olyan, mintha felülnénk egy véget nem érő körhintára, amelyet az iszonyat pörget. Napló a pokol tornácáról – szól az alcím, és valóban, 1944. április 28-tól június 8-ig tartanak Stein Albert naplóbejegyzései. De ki is ez a figura? Nevezett könyvbemutatón elhangzott, hogy a szerző nagyapjáról van szó, de személyisége, karaktere számos fikciós motívummal kiegészült. Egy ellentmondásos ember képe rajzolódik ki előttünk: egy kemény zsidó férfié, aki szinte költői nyelven ír naplót, és aki a Horthy- hadsereg tisztje volt. „Skizofrén vagy. Egy zsidó dzsentri. Dzsentrizsidó” – élcelődnek rajta.
Stein Albert azonban komoly feladatot kap: neki kell eljuttatni a két, koncentrációs táborból megszökött rab által írt, híres Auschwitz-jegyzőkönyvet a megfelelő emberekhez, hogy mindenki megtudja, mi történik a zsidókkal. Albert ekkor szembesül az igazsággal, amit korábban ő is tagadott: „végig hihettük, hogy a rossz csak egy folyton körénk növő kagylóhéj, amely elfedi előlünk a dolgok lényegét. De most azt gondolom, hogy a közöny és a tétlenség a gonosz lakóhelye”. Ez az idézet tökéletesen összefoglalja a kisregény tétjét, a Soha ugyanis az önáltatásról szól. Dunaszerdahelyen, a Felvidéken járunk, már sárga csillagot kell viselniük a zsidóknak, elkezdték összeírni őket, de senki sem hiszi el – vagy nem hajlandó elhinni –, hogy mindez csak valami hatalmas rettenet előszele. „Magyar zsidó polgárra itt nem emelnek kezet” – nyugtatják magukat; „Te magyar királyi őrnagy vagy, kívül esel a zsidótörvényeken” – nyugtatják Albertet; „Azt fogják mondani, nagyobb veszély vaklármának felülni, mint kivárni, míg elvonul az ár” – hárítják el az Auschwitz-jegyzőkönyvet.
A Soha ugyanakkor nem a lágerek borzalmairól, nem a gázkamrákról és a krematóriumokról szól elsősorban, mégis kényelmetlen olvasni, mert olyan kényes témákat feszeget, amelyekkel nem szívesen szembesülünk manapság. Többek közt a becsület és a bátorság kérdését feszegeti sajátos perspektívából és eszközökkel. A könyv hömpölygő, már-már szabadversszerű nyelvi áradat, amely erős képekkel és metaforákkal dolgozik. Hiába tűnik elsőre töredékesnek a forma miatt: a napokra bontott napló bejegyzései egymásba futnak, egymást kergetik, egyre gyorsuló ütemben. A kötet ritmusa nem törik meg, csak a csúcsponton hirtelen megszakad, nem tudjuk, mi jön aztán. Illetve tudjuk, sejtjük, hiszen ismerjük a történelmi eseményeket, ám hogy mi lesz Albert sorsa, az rejtély marad.
Van egy régi zsidó anekdota – egyesek viccként mesélik, pedig nagyon nem az –, amelyben a lágerben raboskodók megkérdezik a rabbit, hogy mondja már meg, mi lesz. Mire a rabbi így felel: „Azt tudom, hogy mi lesz, csak azt nem tudom, hogy addig mi lesz.” Szabó Stein könyve egy ilyen állapotot mutat be, azt, amiről keveset beszélünk: hogy mi volt addig.
A kisregényre jellemző nyelvi lelemény máshol is tetten érhető. A cím eredetileg a végül mottóul választott Pál apostol-idézetből lett volna: „Nem azé, aki fut”, ám végül a könyv utolsó szava lett: Soha. A kötet borítóján pedig érdekes elrendezésben látható a négybetűs cím: az első sorba az első kettő, a másodikba pedig az utolsó két betű került. Rafináltan a tragédia is bele van kódolva ebbe tipográfiába, hiszen ha lólépésben olvassuk (balra kettőt, egyet le), az jön ki: „Soa”.
Szabó Stein kisregénye azonban nemcsak a holokauszttörténetek közül emelkedik ki, hanem a kortárs szépirodalomból is. Bátor könyv ez, és nem csak a témája miatt: szembemegy a manapság divatos prózai irányzattal, amiben gyakran különféle áldozatokkal szembesülhet az olvasó. A szerző saját bevallása szerint sem szereti a dichotómiát, nem lehet minden jó vagy rossz. Ahogy a legtöbb holokausztról szóló narratíva is túlságosan leegyszerűsít: kizárólag gyilkosokban és áldozatokban gondolkodik. Az áldozatközpontú alkotások csak az események végpontjával foglalkoznak, amiben az áldozat elveszíti minden emberi tulajdonságát. Szabó Stein Imrét azonban az érdekelte, ami mindezek előtt volt, egy még működő élet utolsó pillanatai, és azt akarta bemutatni – ahogy a könyvbemutatón mondta –, miként zakatol bele az élet a tragédiába. / Svébis Bence
(Szabó Stein Imre: Soha – Napló a pokol tornácáról, 148 oldal, Libri)
