A Donald Trump amerikai elnök által bevezetett acélvámokat az Európai Unió sem hagyja szó nélkül, Ursula von der Leyen választ ígér.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tisztázta, mire vonatkozott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfői nyilatkozata a Facebookon.
Friss inflációs adatokat közölt a KSH, melyekből kiderül, hogy miként drágult az élet Magyarországon az elmúlt hónapban.
Szerdán érkezik a 13. havi nyugdíj, ám a tavalyi törvénymódosítás miatt változott azok köre, akik igényt tarthatnak a 13. havi nyugdíjra, ami a kifizetések terén is változást hozott.
Keddtől csökken az üzemanyagár.
2014. január 20., 11:27
A film és játékvilágban már régóta dívik a női mestergyilkosok főszerepeltetése, így amikor 2012 végén PS Vitára, a Sony kiskonzolján megjelent Assassin’s Creed: Liberationben először irányíthattunk hölgy karaktert, csak azon morfondírozhattunk, hogy erre miért kellett eddig várni az AC sorozatban? Másik kérdésünk az lehetett, hogy akiknek nem volt PS Vitájuk, azok miért maradtak ki a kalandból? A Ubisoft most végre a PC, PS3 és Xbox 360 tulajdonosokkal is megismerteti Aveline de Grandpré, a csinos mulatt kalandornő és asszaszin kalandjait.
2014. január 20., 11:11
Jó alku és komoly logisztika.
Jól jár-e ezzel minden színész?
Január 25-én A lovakat lelövik, ugye helyett műsoron a Popfesztivál 40.
Várnai Péter művészeti főtitkárt kérdezi Pásztor Magdolna.
2014. január 20., 07:42
Alig mozdult, csupán néhány fillérrel változott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest hétfő kora reggelre a péntek esti jegyzésekkel összevetve a bankközi piacon.
2014. január 19., 20:38
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2014. január 19., 15:12
Orbán Viktor külföldi befektetők, osztrák parasztok és az ördögi EU ellen folytatott hadjárata újabban egy nagyobb képbe illeszkedik – írja Michael Laczynski a Die Pressében megjelent kommentárjában.
2014. január 19., 00:41
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki...
2014. január 18., 11:51
A TV2 tegnap éjszaka – szokatlan időpontban – kiadott közleményében helyreigazításra szólította föl azokat a médiumokat, melyek pontosan tudósítottak a TV2 értékesítésével kapcsolatos sajtótájékoztatókról. Ez nem csupán gyáva és aljas próbálkozás a TV2 értékesítésével kapcsolatos esetleges törvénysértések leplezésére, de pontosan mutatja a TV2 és a mögötte állók nézeteit a médiumok feladatáról – áll az MSZP közleményében.
2014. január 18., 10:45
Nyílt levélben fordul a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) vezetéséhez és az egyetem polgáraihoz Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke azt kéri, hogy távolítsák el az intézmény aulájából Karl Marx szobrát.
2014. január 18., 07:56
A TV2 visszautasítja az MTM-SBS Zrt. eladásával kapcsolatban a csatornát, Simon Zsolt vezérigazgatót és Yvonne Dederick gazdasági igazgatót a közelmúltban ért vádakat – közölte Koltay Tamás szóvivő pénteken az MTI-vel.
2014. január 17., 07:27
eveset változott a forint árfolyama csütörtök estéről péntek reggelre a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2014. január 16., 13:51
Nem minden autó fogyasztását csökkentik a Shell által reklámozott termékek, pedig a FuelSave Euro 95 és Diesel üzemanyagokat népszerűsítő kampányban a cég azt ígérte, hogy minden esetben legalább tankonként egyliternyi megtakarítás érhető el az üzemanyagok használata esetén. 25 milliós bírságot kaptak a GVH-tól.
2014. január 16., 08:41
A kormányzat és a szorongatott helyzetben lévő, többnyire külföldi tulajdonú pénzintézetek között állandósult a hidegháború. Az anyacégek négy évig pótolták hazai rezidenseik veszteségeit, de mára elfogyott a türelem. Ám a kormányzat sem rest. Orbán Viktor 50 százalékban maximálná a magyar és külföldi kézben lévő bankok arányát. Matolcsy MNB-elnök felkapta az ötletet, és gondolatban négy külföldi tulajdonú hazai nagybanktól már meg is vált. Arra számít, hogy a veszteséges négyek hat–tizennyolc hónap alatt kivonulnak Magyarországról. Ezek a bankok úgysem hiteleznek. Kivárnak, nem segítik a magyar gazdaságot. Azt azonban elmulasztotta megemlíteni, hogy a kényszerű banki veszteségeket és a passzivitást egy magyar pénzügyminiszter kényszerítette ki. Akit Matolcsy Györgynek hívnak. BUJÁK ATTILA írása.
2014. január 15., 18:20
A gazdálkodók még nem minden esetben alkalmazzák megfelelően a földhasználatot érintő, egy hónapja megváltozott szabályokat – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) jogi, igazgatási és agrárszakképzési ügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
2014. január 15., 15:22
Az Európai Unió máris kezd lemaradni olyan feltörekvő gazdasági erőcentrumok mögött, mint Kína vagy India, és az intézményi-szabályozási keretek teljes reformja nélkül végképp hanyatlásnak indul – mondta szerdán a brit pénzügyminiszter.