Tartósan változik a közlekedés Budapesten

Karácsony Gergely bejelentette,, hogy metróbuszok indulnak Budapesten, amik a külső kerületek közlekedését segítik majd.

2025. február 11., 12:18

Szerző:

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon jelentette be, hogy metróbuszok indulnak Budapesten. A külső kerületekben élők mindennapjait könnyíti meg az ígéret szerint a metróbuszok indítása, mert így az ott lakók számára is átszállás nélkül juttatják az utasokat a metróvonalakhoz, így könnyítve meg a közlekedést.

A közlekedés megváltozásával jól járnak a külső kerületekben élők

„Hetvenöt éve csatlakoztak a külső kerületek a városhoz, létrejött Nagy-Budapest. De 75 év múltán is vannak részei a városnak, ahol a közösségi közlekedés még mindig nem elég vonzó alternatíva az autóval szemben. És bizony az a budapesti, aki aznap született, amikor először megígérte az aktuális kormány a káposztásmegyeri metrót, már 40 éves is elmúlt”

 – foglalta össze Karácsony Gergely főpolgármester, hogy miért változtatnak a közlekedési renden.

„És hiába vannak meg a kötöttpályás fejlesztési terveink, a kormány és az Európai Unió terhelt viszonya miatt még mindig sok a bizonytalanság. De hiába vesz el a kormány Budapesttől, van, amiben gazdagabbak lettünk: adatokban, és az adatokat feldolgozni képes rendszerekben, szakemberekben. A BKK az elmúlt években kiemelt figyelmet fordított az adatalapú tervezés technikai és szakmai feltételeinek megerősítésére. Meg is lett az eredménye”

–  indokolta a posztban, hogyan alakult ki a mertróbuszrendszer koncepciója. A főpolgármester tudatta, a BKK nemrég olyan fejlesztési tervet mutatott be, amely az adatalapú tervezés eredményeképpen, kis ráfordítással nagy mértékben javítja a belvárosba jutást a külső kerületekből.

A főpolgármester vázolta azt is, a gyakorlatban hogy működne a BKK metróbuszrendszere:

„olyan buszjáratok tervei ezek, amelyek gyakori követéssel, a lehető legközvetlenebbül, gyorsan és átszállásmentesen juttatják el a külsőbb kerületekben élőket a metróvonalakhoz, így valós alternatívát kínálhatnak az utasoknak az autózással szemben” – közölte, hozzátéve, hogy a „a metróbuszokkal jól járnak a külső kerületben élők, és jól jár Budapest”.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Merész Márton / 168.hu)