Keddtől csökken az üzemanyagár.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismét a Facebookon tette közzé azt a kétértelmű posztot, amelyből akár arra is következtethetünk, hogy a kormány újabb árstopok bevezetését tervezi.
Sokak számára válhat luxuscikké a magyarok kedvenc gyümölcsleve, mert nem csak Magyarországon, de világszinten is az egekbe szökött az ára.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter meglepő kijelentést osztott meg a közösségi oldalán a lakossági állampapírokról.
A nyugdíj összege nagyban befolyásolja a lehetőségeket.
2014. január 28., 08:42
Különös jelképi erő sugárzik majd márciustól a budapesti Szabadság tér két sarkából. A szovjet hősi emlékmű néz majd farkasszemet a német megszállás emlékművével. Ha azt tekintjük, hogy a mai hivatalos kánon szerint a szovjetek nem felszabadítottak, hanem megszálltak bennünket (igaz, 1945-ben még ők is „Budapest bevételéről” beszéltek), akkor az egyik megszálló néz a másik megszállóra. Ha képesek volnának rá most, 2014 tavaszán, még mosolyognának is. Az egyik (az orosz) atomerőműblokkokat épít majd Pakson, részben – vajon milyen részben? – azért, hogy a másiknak (a németeknek) ne legyenek gondjai az elektromos áram beszerzésével, ha végleg leépíti, amiképp le is építi, önnön atomerőműveit. Helyettük, némi túlzással, itt lesz neki Paks. ACZÉL ENDRE írása.
2014. január 28., 08:19
Emeli bruttó 3-3 forinttal a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásokból az MTI.
2014. január 27., 16:41
Teljes erőre kapcsolt a Fidesz rezsikampánya: egyszerre öt újabb díjcsökkentést helyeztek kilátásba a már megszokott területeken, a fedezetet jórészt ezekhez is maguk az adófizetők és a fogyasztók adják, csak más formában. Időközben kiderült az is, hogy egyesek hatalmas nyereséghez jutottak a rezsicsökkentés kapcsán.
2014. január 27., 13:02
Aggasztóan alacsonynak nevezte a magyar gazdaság növekedési potenciálját hétfőn a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
2014. január 27., 10:40
Hétfő délelőtt gyengült a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2014. január 27., 10:36
Független szakemberekből álló kutatócsoport javaslata szerint akár 2015. január 1-jétől bevezethető lenne a minden magyar állampolgárnak alanyi jogon járó alapjövedelem, a „LÉT-pénz”. A reformtervet más szakértők óvatosan vagy kategorikusan elutasították. Félő, hogy ezzel a hazai szegénység enyhítésének lehetséges módozatairól szóló beszélgetés is lekerülhet a napirendről. SÁGHY ERNA írása.
2014. január 27., 07:47
Minimálisan erősödött a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben előző péntek estéről hétfő reggelre a bankközi devizakereskedelemben.
2014. január 24., 17:58
Mulasztás miatt a Fővárosi Törvényszék 200-200 ezer forintos pénzbírságot szabott ki a magyar államra és a többi alperesre az első tárgyaláson abban a perben, amelyet az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) és egy magánszemély indított a magyar állam és társai ellen jogalkotással okozott kár megtérítésére.
2014. január 24., 11:32
A péntek reggeli nyitáskor ötvenen-hatvanan sorakoztak a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet körmendi fiókja előtt, amely az előírt időben kinyitott, és fogadja az azóta is folyamatosan érkező és érdeklődő ügyfeleket – tudta meg az MTI helyszíni forrásból.
2014. január 24., 07:32
Minimálisan erősödött a forint árfolyama a fontosabb nemzetközi devizákkal szemben csütörtök estéről péntek reggelre a bankközi devizapiacon.