2014. január 27., 10:36

Független szakemberekből álló kutatócsoport javaslata szerint akár 2015. január 1-jétől bevezethető lenne a minden magyar állampolgárnak alanyi jogon járó alapjövedelem, a „LÉT-pénz”. A reformtervet más szakértők óvatosan vagy kategorikusan elutasították. Félő, hogy ezzel a hazai szegénység enyhítésének lehetséges módozatairól szóló beszélgetés is lekerülhet a napirendről. SÁGHY ERNA írása.

2014. január 27., 07:47

Minimálisan erősödött a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben előző péntek estéről hétfő reggelre a bankközi devizakereskedelemben.

2014. január 24., 17:58

Mulasztás miatt a Fővárosi Törvényszék 200-200 ezer forintos pénzbírságot szabott ki a magyar államra és a többi alperesre az első tárgyaláson abban a perben, amelyet az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) és egy magánszemély indított a magyar állam és társai ellen jogalkotással okozott kár megtérítésére.

2014. január 23., 11:13

Demján Sándor már tavaly nyáron jelezte, hogy nem hagyja annyiban a takarékok szerinte pofátlan államosítását. Beváltotta a korábban ígért stratégiáját, pénteken az első tárgyalással el is indul a per az államosításból profitáló Posta, MFB, TakarékBank és a mindezeket támogató felügyelet, az MNB ellen is.

2014. január 22., 17:18

Megtárgyalta szerdai ülésén a kormány a Magyarország és Oroszország között az atomenergetikai együttműködésről és ennek keretében a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáról létrejött nemzetközi szerződést, és döntött arról, hogy minden végleges szövegű megállapodást az Országgyűlés elé terjesztve nyilvánosságra hoz – közölte Giró-Szász András kormányszóvivő az MTI kérdésére.

2014. január 22., 14:20

Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a 95-ös benziné nem változik – értesült piaci forrásokból szerdán az MTI.

2014. január 22., 11:06

2014-ben tovább csökkenhet a cégek száma Magyarországon a Bisnode szerint. Az üzleti információszolgáltató közleményében kifejti: az elmúlt két évben drasztikusan csökkent az új vállalkozások száma. Míg 2011-ben még közel 50 ezer cég alakult, 2012-ben már 40 ezernél kevesebb, 2013-ban pedig csak kicsivel több, mint 34 ezer.