Takarékszövetkezetek: megbírságolták a magyar államot
Mulasztás miatt a Fővárosi Törvényszék 200-200 ezer forintos pénzbírságot szabott ki a magyar államra és a többi alperesre az első tárgyaláson abban a perben, amelyet az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) és egy magánszemély indított a magyar állam és társai ellen jogalkotással okozott kár megtérítésére.
A bíróság a pénteki tárgyaláson megállapította, hogy az alperesek, köztük a magyar állam elmulasztotta a védekezés előterjesztésére vonatkozó határidőt, valamint, hogy az alperesek mulasztása nemcsak az „eljárás elhúzódására irányul, hanem azt is eredményezi”.
Bene Lajos bíró kiemelte: az alperesek – a magyar állam mellett a Magyar Posta, a TakarékBank, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), a Magyar Nemzeti Bank (MNB), valamint a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete – azzal, hogy elmulasztották a védekezés előterjesztésére megszabott határidőt, megfosztották a felperes OTSZ-t attól, hogy az azokban foglaltakkal kapcsolatban érdemben nyilatkozni tudjon a pénteki tárgyaláson.
Az ügy tárgyalása április 18-án folytatódik.