A Donald Trump amerikai elnök által bevezetett acélvámokat az Európai Unió sem hagyja szó nélkül, Ursula von der Leyen választ ígér.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tisztázta, mire vonatkozott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfői nyilatkozata a Facebookon.
Friss inflációs adatokat közölt a KSH, melyekből kiderül, hogy miként drágult az élet Magyarországon az elmúlt hónapban.
Szerdán érkezik a 13. havi nyugdíj, ám a tavalyi törvénymódosítás miatt változott azok köre, akik igényt tarthatnak a 13. havi nyugdíjra, ami a kifizetések terén is változást hozott.
Keddtől csökken az üzemanyagár.
2014. január 8., 17:35
A Raiffeisen Bank mellett további három nagybank is fontolgatja a kivonulást Magyarországról . Ezzel Orbán Viktor miniszterelnök megvalósíthatja azt a célját, hogy nemzeti ellenőrzés alá vonja a pénzügyi szektort – írja Christian Höller a Die Presse gazdasági rovatában.
2014. január 8., 16:47
Varga Mihály szerint 2013-ban trendforduló volt a gazdaságban, a folyamatok az elemzői várakozásoknál is kedvezőbben alakultak, és a kiskereskedelmi forgalmi adatok alapján kijelenthető, hogy a mostani volt az első „nemválság karácsony” a válság 2008-as kitörése óta.
2014. január 8., 12:41
Az energiaszektor mellett a bankszféra Orbánék gazdasági pozíciószerzésének fő célpontja, és készek erre gátlás nélkül költeni az adófizetők pénzét: az előbbire eddig mintegy ezermilliárd forint ment el, az utóbbinak csupán az első lépcsője százmilliárdokba kerülhet. A közpénzek szórása nem annyira az ország, mint inkább a fideszes holdudvar érdekeit látszik szolgálni.
2014. január 8., 10:41
Kissé gyengült, majd korrigált a forint a főbb devizákkal szemben a szerda délelőtti kereskedésben a bankközi piacon.
2014. január 7., 16:21
Az MSZP arra kéri a demokratikus ellenzéket, hogy a kormánypárti képviselők nélkül is kezdjék meg munkájukat az adócsalási vádat vizsgáló bizottságban, amely a parlament döntése értelmében csak a büntetőjogi felelősség megállapítása után kezdhetne tevékenykedni.
2014. január 7., 15:57
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint korai a pénztárgépek cseréjéhez nyújtható állami támogatás igénylésének január végi határideje, amit a nemzetgazdasági tárca javasol.
2014. január 7., 14:18
Feljelentést tesz Lengyel Szilvia LMP-s országgyűlési képviselő Ángyán József legújabb, állami földpályázatokkal kapcsolatos jelentése nyomán.
2014. január 7., 13:37
A sorozatos rablások miatt változtatnak a kirakatokra vonatkozó szabályokon, enyhíthetnek a trafiktörvény dohányboltok kirakatát szabályozó részein. A júliusi nyitás óta országszerte 51 dohányboltot fosztottak ki, 23 elkövetőt talált meg a rendőrség.
2014. január 7., 12:39
Az osztrák tulajdonú Raiffeisen Bank International AG kapott ajánlatot a magyar érdekeltségére vonatkozóan, a beérkezett ajánlatot a pénzintézet tanulmányozza – erősítette meg a bank novemberi közlését Ingrid Krenn-Ditz, a bank szóvivője az MTI-nek kedden. Az ajánlatra vonatkozó értesülésekre azonban nem reagált.
2014. január 7., 10:16
Gyengült a forint kedd délelőtt a bankközi devizapiacon, az euró árfolyama a 300 forintos szint közelébe került.
2014. január 7., 09:39
Az év eleji forgalomnövekedés miatt több helyen árulnak jegyet és bérletet a fővárosban, a beléptetéses jegyellenőrzést végző biztonsági őröktől is lehet vonaljegyet vásárolni, s meghosszabbították a jegypénztárak nyitva tartását – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő este az MTI-vel.
2014. január 6., 14:31
A választások közeledtével egyre jobban elárasztja a médiát a Fidesz sikerpropagandája, sorolva a látszólag szebbnél szebb gazdasági mutatókat, a foglalkoztatástól kezdve az infláción át a hiányszámig. A szakértők szerint azonban ezek az adatok és a hozzájuk kapcsolt kommunikáció elfedik a gazdaság valós helyzetét és halmozódó problémáit.
2014. január 6., 07:28
Alig változott a forint árfolyama a bankközi devizapiacon előző hét péntek estéről hétfő reggelre.
2014. január 5., 11:30
Belföldi fogyasztói kampányainak, illetve külföldi élelmiszer-promóciós akcióinak tervezésére, kivitelezésére és lebonyolítására 24 hónapra keres partnert az Magyar Turizmus Zrt. A belföldi és külföldi feladatokra kiírt tender keretösszege összesen akár 2 milliárd forint is lehet, írja a kreativ.hu.
2014. január 5., 06:17
Csak Colorado államban közel egymillió dollár adózott árbevételt hozott a marihuána legális eladása egyetlen nap alatt – mondta a Reutersnek az amerikai Kendertermesztők Nemzeti Szövetéségének alelnöke.
2014. január 4., 17:09
Jogsegélyszolgálatot indít az LMP azoknak a gazdáknak, akik szerint visszaélések történtek földbérleti pályázatuk elbírálásakor – közölte Lengyel Szilvia, a parlament mezőgazdasági bizottságának LMP-s tagja szombaton az MTI-vel.
2014. január 4., 16:46
Az Együtt-PM szerint a kormány az energiahatékonyság területén is megszegte a választóknak tett ígéreteit, és ennek az energiafüggőség fokozódása, az ország leszakadása a következménye. Ezt alátámasztja szerintük a Kaderják Péter vezette Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) tanulmánya is. Kaderják az első Orbán-kormány idején az energiahivatal elnöke volt.
2014. január 3., 19:47
Az LMP szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által nyilvánosságra hozott foglalkoztatási adatok nem a piac munkahelyteremtő képességéről, hanem a kormány „izzadságszagú erőfeszítéseiről” mutatnak csak pozitív képet.